Antiterrorista kiképzést és felszerelést kapnak a kórházak őrző-védői

Kommandós felszereléseket, sisakokat és golyóálló mellényt ad a kínai főváros önkormányzata a kórházak őrző-védő szolgálatainak. Az utóbbi időben a dühös betegek, vagy rokonok több orvost és ápolót megkéseltek a kórházakban Pekingben és Kína néhány más városában.

 

2,68 millió jüant, vagyis mintegy 400 ezer dollárt költ a kórházi őrző-védő szolgálatok megerősítésére az önkormányzat Pekingben.

Ezeknek a szolgálatoknak az emberei pontosan olyan kiképzést kapnak majd, mint a rohamrendőrség. Együtt fognak gyakorolni, hogy ne érje őket meglepetésként, ha a betegek, vagy azok rokonai rátámadnak a kórház személyzetére. Régebben a kórház védett övezetnek számított, az orvosok tisztelt személyek voltak, de mára ez megváltozott: az egészség is pénz kérdése lett.

Minthogy Kínában a társadalombiztosítás csak csekély mértékben fedezi az egészségügyi költségeket, ezért minden a beteg családjának és az orvosoknak a megállapodásán múlik. Emiatt igen sok a “félreértés”, melyet egyesek ököllel, vagy épp késsel intéznek el. Sokan úgy vélik, hogy ha fizettem az orvosnak, akkor meg kell, hogy gyógyítson. Ha ez valamiért nem sikerül, akkor ő a hibás.

Az őrző-védő szolgálat eddig főként portás szolgálatot látott el, de most már komolyabb feladat jut nekik. Fenn kell tartani a rendet olyan nagy kórházakban, melyek szinte önálló kis városok többezer pácienssel. Mindez komoly felkészülést igényel, mert félő, hogy a jövőben az orvos-beteg kapcsolat csak rosszabb lesz. Nem javítja a légkört, hogy számos olyan korrupciós botrány robbant ki, melynek során kiderült, hogy az orvosok hagyták magukat megvesztegetni. Aztán pedig méregdrága gyógyszereket adtak a pácienseknek, akik esetleg olcsóbb szerektől is meggyógyultak volna.

Minthogy a nagy korrupcióellenes kampány ezen a téren aligha hoz átfogó változást, így nincs más hátra: meg kell erősíteni az orvosok védelmét. A nagy kórházak külön kommandós alakulatokat szerveznek, melyek bármikor fellépnek, ha a dühös páciensek épp péppé akarják verni a doktor urat a kórház kellős közepén.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez