Amy Chavez televíziós története Japánból:
Mióta Japánban vagyok, megszámolni se tudnám, hányszor szerepeltem a TV-ben. Mivel egy kis szigeten 566 ember között én vagyok az egyetlen külföldi, természetes célpontja vagyok a rendezőknek. Dokumentumfilmet szeretnének készíteni róla, mint az őrült külföldiről (gaijin), aki egy japán szigeten él, mint Tom Hanks a Castaway-ben.
Érdemes átgondolni a lehetőséget, mielőtt valaki “TV gaijin” lenne Japánban. Már réges rég megtanultam, hogy a képernyőn mit lehet tenni, és mit nem. Ez tett engem okos TV vendéggé. Most is itt vagyok, mégis sokszor hibázom. Például, ha a riporter feltesz egy kérdést, az interjúalany sokszor nem tudja, hogy arra a kérdésre nem kötelező válaszolni. Különösen, ha nem tetszik a téma, akkor egy másik, teljesen témától elütő kérdéssel kell visszaválaszolni.
Tegyük fel, hogy a rendező el van ájulva atól, hogy valaki egy 19 gyermekes családból érkezett. Lehet, megkérdezi az interjúban: “Hány lánytestvére van?” Azt nem tudja, hogy 13 testvér börtönben van, 5 kábítószer elvonón, az apa pedig Homer Simpson. Utálnál a nyomasztó családi körülményeidről beszélni.
Mit tehetsz? Így válaszolsz: “Imádom a ajisai-t (hortenziát).” Azt tudni kell, hogy a Japán dokumentumfilmek nem élő műsorok. Egy mix a saját elbeszélésedből, a csatorna kommentárjaiból. Ha tapasztalt vagy, tudod irányítani, hogy a dokumentumfilm milyen téma felé haladjon. Például, ha megkérdik: “Miért jöttél Japánba”, válaszolhatod: “azért, hogy angolt tanítsak”. Vagy valami érdekesebbet is mondhatsz: “Az édesanyám ihortenzia kertész. Mindig rajongott a fenséges és minőségi Japán ajisai-ért. Emlékszem egy animére, amiben az ajisai pirulva bontotta szirmait. Ez az, ami felkelthette az érdeklődésem a Japán kultúra iránt. Így igazán el voltam ragadtatva, amikor angol tanári állást ajánlottak nekem itt”. Hát nem hangzik sokkal izgalmasabban, mint hogy “Angolt jöttem tanítani?”
Most már nem csak egy szívesen látott vendék vagy, hanem egy lettél közülük, és megvitathatjátok a kedvenc animéteket, szereplőket, tárgyakat, stb. Felmentetted magad a szinte kötelező következő kérdés alól: “Miért pont Japánban akarsz angol tanítani?” Ezeket a dokumentumfilmeket többszörös jelenetekkel veszik fel. Mint a filmekben, amikor a színészek egy-egy jelenetet újraforgatnak, hátha az egyik jobban sikerül, vagy éppen nem mennek jól a dolgok. Tehát, ha nem megfelelően csavartad a fonalat, akkor újra vehetitek, a rendező pedig a jobbik verziót fogja felhasználni.
Kivéve, amikor nem. Miután észrevette egyszer, hogy nem voltak eddig japán nyelvi hibáim az előző adások során, nem is figyelt arra, amikor egyszer mégiscsak hibáztam. Amikor megkérdezte, hogy mit gondolok az elmúlt beszélgetésről, azt mondtam:
“Minna yoku kite kudasaimashite, Arrigato gazaimasu” (Köszönöm mindenkinek, hogy eljött ma).
Bár helyes volt a kifejezés, hibáztam, mert a kamerába beszéltem, nem a közönségnek. Egy szóval borult az egész. A tiszteletteljes Minna-san lett volna a helyes. Azonnal felismertem a baklövést és nevetve javítotam:
“Minna youku kite kudasaimashite, ureshii desu” (Boldog vagyok, hogy eljöttek ma).
Amikor megkértem az operatőrt, hogy a második változatot adja le, döbbenetemre ezt válaszolta: “Megtartjuk az elsőt. A Japánok aranyosnak találják majd a külföldi ejtette nyelvi hibát. Ha úgy érzed, hogy a fenti szituáció arra ment ki, hogy mint külföldit hülyének állítsanak be Japánban, akkor ne menj szerepelni.
Bár én magam sem értek egyet a rendezők gondolkodásával, el kell fogadni. A műsorszolgáltató minden bizonnyal feliratot fog használni, még akkor is, ha beszélsz japánul, katakanákban megjelenik az, amit mondasz épp. Ismétlem, ha nem lennél engedelmes vendég, akkor ne menj ilyen forgatásra. Ne feledjük, hogy a műsorszolgáltató rendje más, mint a tiéd, éppen ezért nehéz kikövetkeztetni, hogy hogyan is fog alakulni egy ilyen műsor a végén, amikor leadják.
Nemrégiben egy barátom, aki a buddhista szobrok szakértője, nagyot csalódott, amikor egyhetes forgatást követően a leadott adásban csak érintőlegesen foglalkoztak vele és a témával, amit Ő részletesen és hosszan kifejtett. A menedzserek, akik a programot fizetik, Ők döntik el, mi jelenjen meg benne. Az elvárásaik képesek feldönteni az egész eddigi menetrendet. A jó rendezőket az különbözteti meg, hogy Ők tudják, hogy mikor és mit kell vágni, szerkeszteni, hogy a közönségnek jó legyen.
Hogy a show vendégei mit éreznek, az másodrangú, ezért nehéz megjelenni a Japán Tv-ben.
Ford:F.Eszter