Fontos bejelentés Pekingből

Kína sikeres kísérletet hajtott végre egy szárazföldi telepítésű elfogórakétával – tájékoztatott honlapjára feltett közleményében a védelmi minisztérium csütörtökön.

Katonai források nem közöltek további részleteket, de a Hszinhua állami hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Kína 2010-ben és 2013-ban már hasonló teszteket végzett, repülés közben semmisített meg ballisztikus rakétákat. Kína fejlesztéseivel arra törekszik, hogy elhárítsa az esetleges rakétatámadásokat – fogalmazott a hírügynökség. A beszámoló szerint egyes szakértők úgy vélekednek, hogy a ballisztikus rakéták középső röppályaszakaszon történő elhárításának képessége, stratégiai jelentőségét tekintve, az atom- és hidrogénbombák vagy a műholdtechnológia birtoklásával vetekszik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez