Kuvait elrendelte azoknak az iszlám jótékonysági szervezet átvizsgálását és a nekik szánt kormányzati támogatás csökkentését, amelyek kapcsolatban állnak valamelyik Szíriában harcoló iszlamista csoporttal vagy fegyveres alakulattal. Ez vonatkozik az összes élelmiszerosztással és jótékonysággal, sőt még a mecsetalapítással foglalkozó szervezetekre is, amelyeknek Szíriában tevékenykedtek,vagy szíriai állampolgárokkal tartanak fenn kapcsolatokat.
„Itt az ideje, hogy helyrehozzunk bizonyos hibákat, amiket az elmúlt években elkövettünk. Alaposan körülnézünk az illegális tevékenységek és támogatások területén. Többé nem fogjuk ezt tűrni, mivel veszélyt jelent a monarchiára nézve.” – jelentette ki Hind al-Sabeeh, Kuvait szociális és munkaügyi minisztere.
Ezekre a lépésekre azután került sor, hogy az Egyesült Államok beutazási tilalmat és szankciókat rendelt el három kuvaiti személy ellen, akiket az amerikai hírszerzés azzal vádolt, hogy részt vettek a szíriai terrorista csoportok, mint az al-Nuszra Front és a Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) felfegyverzésében. Ezenfelül jelentős mennyiségű pénzt csempésztek Szíriába, amelyet az iszlamistáknak adtak, sőt az egyik kuvaiti állampolgár pedig harcosokat toborzott az ISIL számára Afganisztánban, akiket aztán átcsempészett a határokon. „Megvannak a saját partnereink, akikkel harcolunk a terrorizmus ellen. Kuvait is ezek közé tartozik, s a kormánynak mindent meg kell tennie a régió biztonságáért és sikeresen kell felvennie a terrorizmus ellen.” – állt az amerikai külügyminisztérium közleményében.
Az Egyesült Államok és Kuvait között nem ez az első ilyen eset, 2013 óta folyamatosan zajlik a diplomáciai vita, mert a Perzsa-öböl menti monarchia kormányzati szinten is, kiemelten támogatta a terroristákat. Március 4-én David Cohe, az Egyesült Államok terrorizmussal kapcsolatos osztály vezetője, arról beszélt, hogy Kuvait az egyik “epicentruma” lett a Szíriában harcoló militáns és terrorista csoportoknak. Cohen megemlítette, hogy Katar után Kuvait nyújtotta a legtöbb “humanitárius segélyt” a szíriai felkelőknek, de “ezek nagy része ellenőrizhetetlen utat jártak be”, és végül az al-Nuszra Front vagy az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) kezébe kerültek.
A vádakkal elsősorban a kuvaiti igazságügyi miniszter Najef al-Ajmit illették, aki a kuvaiti ellenzék szerint néhány terrorista brigádot „ő maga” állított fel. Az Egyesült Államok is fokozta a nyomást Kuvaiton, hogy mondjon le a miniszter, amit végül májusban sikerült elérni.