Készül az iPhone 6

100 ezer embert vesz fel a tajvani Foxconn, amely az Apple megbízásából előállítja az I Phone 6-ot. Korábban arról volt szó, hogy a tajvani cég 100 ezer robotot alkalmaz majd, és ezek készítik el az új I Phone-t.

Egy ilyen robot 25 ezer dollárba kerül és évente 30 ezer darab I Phone-t tud előállítani! A Foxconn a hírek szerint már rendelkezik 10 ezer ilyen robottal. A tervek szerint a robotok száma idén már el kell, hogy érje a százezret. Ehelyett a tajvani vállalat, mely a legtöbb I Phone-t Kínában állítja elő, de vannak üzemei Európában így Magyarországon is, 100 ezer embert vesz fel. Mindezt akkor amikor a Nokiát megvásárló Microsoft jelezte: kénytelen 18 ezer embert elbocsátani. Az I Phone 5-el és 6-al az Apple arra számít, hogy lesöpri a vetélytársait a globális piacról. Ezek a mobilok ugyanis már rendelkeznek az I pad legtöbb tulajdonságával is. Vetélytárs persze még marad a piacon, ez pedig a dél-koreai Samsung, mellyel szemben az Apple évek óta pereskedik. A Nokiával ellentétben a Samsung képes volt versenyképes okostelefonokat produkálni. A dél-koreai cég is halad előre a robot technikában hiszen a munkaerőpiac korlátozott a 44 milliós országban. A gyártást mind az Apple és a Foxconn illetve a Samsung Kínában oldja meg, ahol az olcsó és viszonylag jól képzett munkaerő olcsóbb mint a robot. Egyelőre. Bill Gates, a Microsoft alapító elnöke, aki már nyugdíjas, de figyeli a fő trendeket nemrég azt nyilatkozta: Kínának hamarosan számolnia kell azzal, hogy a robotok Amerikában és másutt átveszik az emberek szerepét, és akkor a munkaerő tömeges elbocsátás ára kerülhet sor! Egyelőre a tajvani Foxconn 100 ezer embert vesz fel az I Phone 6 gyártására szerte a világon így Magyarországon is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez