Csapás a masszázsszalonokra: be kell jelenteni az ügyfeleket

Pontos listát kell vezetnie ezentúl minden masszázsszalonnak Kuangtung tartományban, Kína déli részén. Az ügyfelek listáját azután le kell adni a helyi rendőrségen- így rendelkezett a Kínában mindenható kommunista párt, amely zászlajára tűzte a prostitúció elleni küzdelmet, ebben a HongKonghoz közel eső tartományban.

 

 

 

 

Sosem olthatják el a villanyt és nem zárhatják be az ajtókat a masszázsszalonokban!- ezt a szigorú szabályt is tartalmazza az az új működési szabályzat, melyet a tartományi pártbizottság talált ki a dél-kínai tartományban. Itt van ugyanis a bűn fővárosa Kínában: Dongguanban legkevesebb 10 ezer masszázsszalon működik. Inkább csak működött, mert egyre-másra csuknak be a műintézmények. A központi televízió rejtett kamerákkal riportot készített a bűn fővárosában, ahol lengén öltözött lányok kellették magukat a kifutón. A könnyebbség kedvvéért mindegyik nyakában ott volt az árcédula is.

Hu, a helyi párttitkár Kína első embere szeretne lenni, ezért a televíziós riport után megindult az offenzíva a masszázsszalonok és a prostitúció ellen. Sok fontos elvtársról derült ki, hogy közpénzeken mulatta az időt a masszázsszalonokban, amelyek általában nyilvánosházak is voltak. Az üzletemberek jelentős része itt intézte a fontos ügyeket, mert itt nem volt annyira szem előtt. Ennek most vége.

Le kell adni a neveket a rendőrségen. Ki jár ezek után a masszázsszalonokba? Az, aki tényleg csak masszázst akar!- válaszolják a tartományi pártbizottságon Kantonban. És aki mást is szeretne? Azoknak sem kell kétségbe esniük. A kampány ugyanis csak a bűn fővárosára koncentrál.

Más városokban éppúgy működnek a masszázsszalonok, mint korábban. Szépen becsukják az ajtót és diszkréten leoltják a villanyt.

“Lista az ügyfelekről? Ugyan már! Csak nem őrültem meg!”- mondta az egyik masszázsszalon főnöke. “Különbenis a rendőrkapitány a legjobb ügyfelem!”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez