Nagy-Britannia fegyvereket ad el Indiának

Erről Hague külügyminiszter beszélt Mumbaiban, az egykori Bombayben. A brit diplomácia vezetője Narendra Modi miniszterelnökkel tárgyal, akivel korábban megszakították a kapcsolatokat a gujarati mészárlások miatt. 2002-ben több mint ezer muzulmánt öltek meg Gujarat államban a hindu nacionalisták.

 

 

 

 

Narendra Modi Gujarat állam főminisztere volt mindaddig, amíg idén tavasszal nagy többséggel meg nem választották India miniszterelnökévé. A Legfelső Bíróság végülis nem állapította meg Narendra Modi felelősségét a muzulmánellenes pogrom miatt Gujarat államban. Hague külügyminiszter most hangsúlyozta, hogy Franciaország és Oroszország nyomában jár Nagy-Britannia, amikor fegyvereket ad el Narendra Modi kormányának Indiában.

Az 1,2 milliárd lakosú India atomhatalom, amely már három háborút vívott a szomszédos Pakisztánnal, ahol az iszlám államvallás. A muzulmánok az egész régióban gyanakvással tekintenek Narendra Modira, akit a hindu nacionalizmus képviselőjének tekintenek. Tisztában van ezzel India új kormányfője is, aki ezért -először a két állam történetében- meghívta a beiktatására Delhibe Pakisztán miniszterelnökét. Nawaz Sharif el is ment, így létrejött az első csúcstalálkozó a két szomszédos állam vezetői között.

Az 1,2 milliárd lakosú India 1947-ig Nagy-Britannia gyarmata volt. A 60 milliós Egyesült Királyság GDP-je ma is magasabb, mint Indiáé, de ez hamarosan megváltozik, mert a gazdasági növekedés Indiában sokkal gyorsabb. Az előrejelzések szerint India, Kína és az Egyesült Államok után a világ harmadik gazdasági nagyhatalma lesz, ezért igyekszik Nagy-Britannia, hogy sokmillió fontos üzletet kössön egykori gyarmatával, Indiával.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez