Börtön egy buddhista boncnak gyereklány megerőszakolásáért

Még 15 éves se volt az a lány, akit a 65 éves buddhista szerzetes megerőszakolt Bangkokban. A bíróság 5,5 éves börtönbüntetésre ítélte a buddhista boncot, akit kizártak az egyházból miután bevallotta bűnét.

 

 

 

 

Thaiföld erős embere, aki májusban katonai erővel vette át a hatalmat, aggodalmát fejezte ki a buddhista egyház erkölcsi állapota miatt. A tábornok-elnök nem a levegőbe beszélt. A szigorúan ellenőrzött sajtó is beszámolt arról, hogy a kolosotorkban rendszeresek a kábítószeres szexpartik. Állítólag egy ilyen szexparti során került sor arra, hogy a 65 éves szerzetes, aki belőtte magát, megerőszakolta a gyereklányt. Az áldozat először nem mert szólni, mert félt a nagyhatalmú szerzetes bosszújától, de azután szülei kérdőre vonták és mindent bevallott. A felháborodott szülők a kolostor apátjához fordultak, aki vizsgálatot rendelt el. A 65 éves szerzetes bevallotta bűnét, ezután eltávolították a kolostorból. Később az apát büntetőfeljelentést tett. A bíróság ezt követően 5,5 éves börtönbüntetésre ítélte a szerzetest a gyereklány megerőszakolása miatt.

Thaiföld lakosságának jórésze buddhista, az egyház támogatja a katonai kormányzatot, amely morális megújulást hirdet. Ilyen körülmények között különösen kellemetlenek a buddhista boncok botlásai, ezért az egyház vezetői körlevélben szólították fel a kolosotorokat arra, hogy lépjenek fel az erkölcsi lazasággal szemben.

Konkrét egyedi esetekben maga a központi főpapi hivatal is megszólal: egy apácát például azért bíráltak, mert vadonatúj Porscheval száguldozik.

A kolostor elöljáróját figyelmeztették, hogy rójja meg az apácát és vegye el tőle a vadonatúj Porschét, amely sok buddhista hívő szemét szúrja, hiszen számukra egy Porsche elérhetetlen álom Thaiföldön.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez