Csoportos nemi erőszak és megosztás a Facebookon

Muzaffarnagar – Csoportosan erőszakolt meg egy 20 éves lányt nyolc fiatal, köztük a lány barátja is, aki videót készített az esetről, majd feltöltötte a Facebook közösségi hálóra- közölte az rendőrség kedden.

 

 

 

 

 

Az áldozat elmondása szerint tavaly augusztusban ebédelni indult a barátjával. Négy fiatal közelítette meg, majd fogta el őket, ezután pedig egy elhagyatott helyre vitték a lányt, ahol már három személy várt rá.

Állítása szerint öt személy megerőszakolta, míg a másik három felvette a jelenetet kamerával. Az elkövetők megfenyegették a lányt, hogy komoly következményei lesznek, ha bárkinek beszélni mer az esetről.

A rendőrség szerint az áldozat nem tett bejelentést, mert félt attól, hogy a videót feltöltik az internetre. Miután a videót feltöltötték a Facebook-ra, a lány a rendőrséghez fordult.

SSP HN Singh jelentése szerint egy 376-os (2g) (csoportos erőszak) esetet regisztráltak, kapcsolódó obszcén anyag elektronikus formájú közzétételével nyolc vádlott: Rashid, Wasik, Abdul Rehman, Shokan, Abul, Monu, Rahul és Salau nevű személy ellen.

A rendőrség letartóztatta Rashid, Wasik, Abdul Rehman és Shokan nevű személyt, a maradék szökésben lévő elkövető ellen pedig hajtóvadászat indult.

 

Ford:F.Eszter

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez