A politikai szereplők széles körben, komoly kritikával illették a miniszterelnök, Shinzo Abe Liberális-Demokrata Pártjának egyelőre még ismeretlen politikusait, akik elkövették az ócsárlást a gyermeknevelésről szóló vita folyamán.
A kabinet főtitkára és kormányszóvivője Yoshihide Suga figyelmeztetett, hogy az esetnek, amely a fővárosi gyűlésen zajlott, nem volt köze a nemzeti politikához.
De „ha voltak is szexista természetű megnyilvánulások, akkor szeretném, ha a gyűléstakarítást végezne el”- mondta egy tokiói sajtótájékoztatón.
Az egészségügyi miniszter Norihisa Tamura – aki a nők jólétéért is felelős – szerint a hozzászólások „nem csak mélyen tiszteletlenek voltak a nőkre nézve, de komoly emberjogsértési esetnek is tekinthetők”.
Ayaka Shiomura (35) ellenzéki tag azt üzente bántalmazóinak, hogy ismertessék kilétüket ahelyett, hogy várnak a lelepleződésükre.
„Ez egyszerűbb és talán gyógyítana is a szívemen”- mondta a riportereknek.
A jobb-közép párti Shiomura, rangosabb illetékeseket kérdezett arról, hogy tervezik-e a jelenlegi és jövőbeli anyák helyzetének javítását, amikor olyan bekiabálásokkal szembesült, mint: „Miért nem házasodsz meg?” és „Nem lehet gyermeked?”.
Shiomura több támogatást kért az olyan nőknek, akik termékenységi kezeléseket vettek fontolóra.
Ő és a szövetségesei közölték a helyi médiával, hogy az ócsárolás Abe vezető LDP pártjának helyi tagjaitól származott.
Egy pénteken megjelent interjúban, melyet a Wall Street Journal-al folytatott, Shiomura azt nyilatkozta, hogy teljesen lesápadt, amikor a sértegetés kezdetét vette.
„Annyira régi-módi, otromba sértés volt, hogy erről még egy általános iskolás is tudja, hogy ilyet nem szabad”- mondta a lapnak.
A politikus elmondta, hogy támogatta Abe nő-párti politikáját, de hozzátette, hogy hallatni kell a nők hangját.
„Összességében támogatom a politikáját, azonban összekapcsolva ezzel az üggyel is, úgy gondolom, hogy a politika létrehozóinak meg kell hallgatniuk és érteniük azoknak a nőknek a hangját, akiket a politika maga megcéloz”.
A közösségi média szintén felhördült az eset kapcsán, a tokiói városi irodát pedig ellepték a panaszoló telefonhívások.
„Annak érdekében, hogy megmutassák a nyilvánosságnak, hogy ezek a szexista hozzászólások nem tolerálhatóak, azonosítani kell az elkövetőket és vállalniuk kell tettüket”- twittelte Ryo Sasaki ügyész, aki hozzátette, hogy a kommentek a magánszektor kifosztását is jelenti.
A tokiói fővárosi önkormányzat egy 13.35 millió lakosú területet igazgat, amely Japán népességének egytizede és az éves költségvetése körülbelül 220 milliárd jen.
A városi gyűlésnek 127 tagja van, ebből 25 nő. A nemzeti politikában az országgyűlés 722 helyéből, mindössze 78-at tudhatnak maguknak nők.
Az incidens rosszkor érintette Abe-t, aki a világ harmadik gazdaságát úgy igyekezett ismét lendületbe hozni, hogy növeli a dolgozó nők számát.
Japán rendelkezik a legrosszabb aktívan dolgozó nők arányával a fejlett országok tekintetében. Közgazdászok egyetértenek, hogy komoly szükség van a női munkaerő növelésére.
A gyermekgondozási intézmények hiánya, a gyenge karriertámogatás és a mély szexizmus okolható azért, hogy egyre több nő kényszerül otthonmaradásra.
Ford:F.Eszter