Szíven szúrta újdonsült férjét a bangladesi menyecske

33 nappal az esküvő után kést rejtett burkájába a bangladesi fiatalasszony, és amint férje ajtót nyitott neki, akkor szíven szúrta őt. Londonban a bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte a férjgyilkost.

 

Miért ölte meg élete párját ily rövid idővel az esküvő után a bangladesi menyecske?

Több magyarázat is elhangzott a bíróság előtt. Először azt állította a kardos menyecske, hogy tévedés történt: a férje megcsúszott és beleesett a késbe. Amikor ezt az orvosszakértői vélemény alapján a bíróság elvetette, akkor a bangladesi nő, aki már régóta Londonban élt, azzal állt elő, hogy a házasságot a szülők rendezték el, ezért ő kényszerhelyzetben volt, melyből úgy próbált szabadulni, hogy leszúrta a férjét. Kiderült, hogy ez sem igaz. A nő ugyanis már egyszer elvált, mert nem tudott elviselni egy előre elrendezett házasságot. Utána szabadon élt, második házassága aligha érhette így igazi meglepetésként. Férje csendes és békés ember hírében állt, távolról sem volt olyan zsarnok, ahogy neje lefestette a bíróság előtt.

“Ön csalódott a férje képességeiben, ezért ölt!”- állapította meg a bíró. Az ítélet életfogytig tartó börtön. A legkorábbi szabadulás lehetősége 17 év után. A per nagy figyelmet keltett a Nagy-Britanniában élő muzulmán közösségben, hiszen teljes mértékben a brit jog alapján ítélt meg olyan esetet, melyet Bangladesben, vagy Pakisztánban valószínűleg másképp értelmeznek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez