Thaiföld szépségkirálynő nélkül

Lemondott koronájáról a 22 éves szépség, aki május 17-én elnyerte a Miss Thaiföld címet, ezzel azt a jogot is, hogy képviselje a hazáját a világ szépeinek vetélkedőjén. Kiderült, hogy a kisasszonynak határozott politikai véleménye is van.

 

 

 

 

 

 

“Pokolba az ördögi vörösinges tüntetőkkel! Én a sárgaingesek, vagyis Őfelsége, a király oldalán állok!”- deklarálta a Facebookon még a nagy tüntetések idején az ifjú színésznő, aki különben angol szakos diák a bangkoki egyetemen. Novembertől kezdve egymást érték a tömegtüntetések Bangkokban és Thaiföld más városaiban. Hol a sárgainges ellenzék, hol pedig a vörösinges kormánypártiak vonultak ki az utcára, ahol fegyverek is eldördültek. Thaiföldön a vörösingesek voltak kormányon, ők a Shinawatra családot támogatják. Ez az ország egyik leggazdagabb családja, amely a szegény vidékek rizstermelőivel kötött politikai szövetséget. Ennek az a lényege, hogy az állam drágán veszi a rizst a gazdáktól, melyet aztán olcsón ad el. A különbözetet pedig lenyeli a költségvetés. A vidék népe pedig a vörösingesekre szavaz. Ezzel a programmal már volt miniszterelnök Thaksin Shinawatra, akit a hadsereg puccsal eltávolított, aztán kormányra került húga, Yingluck Shinawatra, aki tovább folytatta bátyja politikáját. A sárgainges ellenzék az utcára vonult és kitört a káosz a 100 milliós országban.

Alig pár nappal a szépségkirálynő-választás után színre lépett a hadsereg. Prayuth tábornok átvette a hatalmat, s közölte: választások egy ideig nem lesznek Thaiföldön. A szépségkirálynő, aki támogatta a sárgaingeseket, nem tudta, hogy mitévő legyen, ezért inkább lemondott. Neki ugyanis az egész országot kellene képviselnie, csakhogy Thaiföld végzetesen megosztott. A sárgaingesek és a vörösingesek szóba sem állnak egymással.

Így most a nemzeti egység egyik utolsó szimbóluma is eltűnt, lemondott koronájáról a szépségkirálynő. Lehet, hogy a második helyezettet koronázzák meg? És vajon neki milyen politikai véleménye van? Manapság már a szépségkirálynő-választás sem politikailag ártatlan mulatság Thaiföldön, ahol a hadsereg tartja kézben a hatalmat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez