“Hatan haltak meg a bombarobbanás miatt, három járókelő és három az én embereim közül. Mind a hatan fiatalemberek voltak. Azzal mérünk igazán csapást a terrorizmusra, ha elmegyünk szavazni!”- hangsúlyozta a merénylet után Abdullah Abdullah, aki megtartotta választási gyűlését a tervezett időpontban. Abdullah Abdullah az első fordulóban megszerezte a szavazatok 45%-át, így ő az esélyesebb az elnökválasztás második fordulójában. Ellenfele, Ashraf Ghani kemény küzdelmet ígért. A Világbank egykori munkatársának előnye az, hogy a többségi pathan népcsoporthoz tartozik, míg Abdullah Abdullah a legnagyobb kisebbség, a tadzsikok képviselője.
Abdullah Abdullah korábban külügyminiszter volt és jó kapcsolatot alakított ki az Egyesült Államokkal. Megígérte, hogy amennyiben elnökké választják, akkor aláírja azt a stratégiai egyezményt, amely az USA és Afganisztán jövőbeni viszonyát szabályozza. Karzai jelenlegi elnök megtagadta az egyezmény aláírását, ezzel nagy bosszúságot okozott Washingtonnak. A másik elnökjelölt is jelezte: aláírja az egyezményt. Obama amerikai elnök nemrég Afganisztánban járt és megerősítette, hoy az amerikai csapatok nagyrésze még az idén elhagyja az országot, 2016-ban pedig már egyetlenegy amerikai katona sem lesz Afganisztán területén.
Az USA 2001-ben támadta meg Afganisztánt azért, mert Oszama bin Laden itt tervelte ki a szeptember 11-i amerikai merényletsorozatot. Az amerikaiak szétverték a tálib rendszert, amely vendégül látta a világ első számú terroristáját. A tálibok visszavonultak, de nem adták fel. Közölték, hogy az amerikaiak távozása után visszaveszik a hatalmat Afganisztánban.
Minden valószínűség szerint most ők próbálták meg felrobbantani az esélyes elnökjelöltet Kabulban. A merénylet nem sikerült, így az elnökválasztás második fordulóját megtarthatják egy hét múlva Afganisztánban.