Életfogytiglan egy baptista hittérítőnek

Az 50 éves Kim Jungwook bevallotta, hogy “tilos vallásos irodalmat terjesztett, kémkedett és rosszindulatú megjegyzésekkel illette Kim Ír Szen családját!”- közölte az állami televízió Észak-Koreában, ahol csakis az állam által szigorúan ellenőrzött vallási intézmények működhetnek.

 

A baptista hittérítő tavaly októberben lépte át a kínai határt. Korábban a Kínában élő koreaiak között végzett hittérítő munkát. A Mennyei-Birodalomban több mint kétmillió koreai él és a számuk egyre nő, hiszen sokan menekülnek Észak-Koreából Kínába. A világtól elzárt kommunista államban csakis az állam által engedélyezett könyvek és újságok olvasása megengedett, minden más bűncselekmény, ezért a Biblia olvasása és terjesztése is bűncselekménynek számít. Tavaly 15 éves munkatáborra ítéltek egy koreai-amerikai idegenvezetőt, aki Bibliát és más vallásos könyveket próbált meg terjeszteni a hivatalosan ateista országban.

Egy 85 éves ausztrál misszionárius ugyanezzel kísérletezett Phenjanban, őt is elfogták, de idős korára való tekintettel elengedték. Észak-Korea általában alku tárgyaként kezeli a bebörtönzött misszionáriusokat. Megpróbálja őket kicserélni számára fontos foglyokkal, például lecsukott kémekkel.

Most erre utal, hogy a dél-koreai misszionáriust kémkedéssel is megvádolták. Szöulban közölték, hogy erről szó sincs, de nem kizárt, hogy az életfogytiglani munkatáborra ítélt misszionáriust kicserélik egy észak-koreai kémre, aki dél-koreai börtönben csücsül. Szöulban egyébként az egyik legnagyobb musicalsiker Phenjani Máriáról szól.

A könnyfakasztó történet szerint egy észak-koreai lány Kínába menekült, ahol prostitúcióval kereste meg kenyerét. Nemi betegséggel kórházba került, ott megtért egy misszionárius hatására. Maria Magdolna mintájára felvette a Maria nővér nevet és maga is misszionárius lett. Először a Kínában élő koreaiak között végzett hittérítő munkát, majd visszatért szülőföldjére, Észak-Koreába. Ott elfogták és kivégezték. Emlékét ma egy musical őrzi, melynek címe a Phenjani Maria és melyet egy észak-koreai menekült zeneszerző írt, természetesen már Dél-Koreában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez