Bár Vietnam és Magyarország földrjazilag igen távol van egymástól, az elmúlt évtizedek, a világtörténelem furcsa fordulatai sokszor sodorták egymás közelébe a két népet. Sokszor lehetett ezt hallani Hanoiban, amikor a jövő megújuló üzleti lehetőségeiről beszéltek. Nagyon sokszor magyarul. A diplomáciai kapcsolatok jövőre már 65 évesek lesznek, ami – összevetve más ázsiai országokkal – kimelkedő szám, de a legnagyobb erő, ami összeköti a két országot, az a több ezer szakember, akik magyar főiskolákon, egyetemeken végeztek és ma már az ország politikai és gazdasági vezetésében foglalnak helyet.
Rajtuk kívül nagy erőt jelent, jelentene az a több ezer vietnami is, akik ma is Magyarországon élnek. A jó emberi kapcsolatok, barátságok, rokoni szálak ellenére a két ország kereskedelmében mindeddig sok a kihasználatlanul marad lehetőség. Vietnam még az ASEAN országok közt is csak a negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak. Ázsiában a tizenharmadik. A magyar kivitel mértéke nem érte el 2013-ban az 57 millió dollárt, ezen belül is majd egy harmadot tettek ki a gyógyszerek. Behozatalunk Vietnamból pedig még az 50 millió dollárt sem érte el. Vietnam nyitott a kapcsolatok fejlesztésére. Ezt jól mutatta Truong Tan Sang elnök legutóbbi útja is, amikor a vezetőt igen népes üzletemberekből álló delegáció kísérte el, és ahol maga az elnök bíztatta arra honfitársait, hogy ne térjenek haza üres kézzel.
Parragh László, az MKIK elnöke elmondta: a kamara elkötelezett a keleti nyitás politikája mellett és örül, hogy immár a külgazdaság segítése láthatóan a legfontosabb prioritások közé tartozik kormányzati szinten. A kamara a maga eszközeivel, a vállaltok közvetlen kapcsolatainak segítésével, tagozatok létesítésével, információk terjesztésével igyekszik hozzájárulni a keleti nyitás és természetesen tagjai sikeréhez. A cél az, hogy maguk a cégek találjanak partnerre, legyenek sikeresek hazánktól ilyen távol is. Ezt segíti hamarosan a Hanoiban nyíló Magyar kereskedőház is. Puskás Ágnes a Nemzeti kereskedőház ázsiai regionális menedzsere elmondta, már idén nyáron megnyit az intézmény, ahol a Vietnam iránt érdeklődő magyar cégek teljes kiszolgálást kaphatnak, tapasztalt helyi viszonyokat jól ismerő magyaroktól.
Azt azonban Hanoiban is mindenki hangsúlyozta, hogy Vietnam annak ellenére nem könnyű piac, hogy a nyolcvan milliós ázsiai ország az utóbbi években igen dinamikusan fejlődik, gazdagodik és szinte mindenre nyitott. Az üzlethez ott nagyon fontosak a személyes kapcsolatok. A barátság, a családi kapocs gyakran előbb jön, mint az első sikeres üzlet. A bizalom fontos és nehezen, hosszan épül, így aztán annak, aki komolyan szeretne az új ázsiai sikerországban pénzt keresni, annak sok energiát kell befektetni. Az ilyen, kulturális kérdésekben lehet segítésére a keleti terpen kezdő magyar vállakozóknak a Magyar Ázsia Társaság is, amely tanáccsal, kapcsolatokkal áll a magyar üzleti szféra rendelkezésére- mondta el Csillaik Dilara, a társaság elnöke, aki maga is tagja volt a vietnamba utazó delegációnak.