Gyerekeket is halálra ítélhetnek a Maldiv szigeteken

“Gyilkosságra gyilkosság a megfelelő válasz!”- jelentette ki a Maldiv szigetek elnöke. Egy 16 éves fiú lehet az első, akit az új törvény alapján kivégeznek a szigorú muzulmán országban.

 

 

 

Az új törvény tulajdonképp régi: hatvan éves moratórium ért véget, vagyis 10 felett mindenki kaphat halálbüntetést, a saria szigorú értelmezése szerint. Börtönbe már 7 éves korban is lehet kerülni, ha mondjuk lopásért, vagy épp alkoholfogyasztásért ítélnek el egy gyereket.

“A turistákat akarjuk óvni a szigorú törvényekkel!”- érvelnek a helyi döntéshozók, akik arra is rámutatnak, hogy halálra ugyan lehet valakit ítélni akár 10 éves korban is, ám kivégezni őt csak 18 évesen lehet.

A turizmus a Maldiv szigetek legfőbb bevételi forrása, ezért érthető, ha védeni akarják őket. Sok rablás és késelés volt az elmúlt szezonban és ez megkeserítette a turisták életét.

10 éves gyereket halálra lehet ítélni?

Az ENSZ elítélte a döntést. Emberi jogi szervezetként a Maldiv szigetek bojkottjára szólították fel a nagy turistairodákat. Ha bojkottálnák a Maldiv szigeteket a szigorú törvény miatt, akkor súlyos csapást mérhetnének a miniállam költségvetésére. A nagy turistairodák egyelőre nem mozdulnak, a turistákat ugyanis természetesen nem érintik a szigorú törvények, sőt őket védelmezik.

Ha egy helyi tolvaj évekre börtönbe kerülhet hétéves korában, az sem őket, sem a turisták többségét nem izgatja különösebben. Ők nyaralni járnak a Maldiv szigetekre, nem pedig azért, hogy az emberi jogokért harcoljanak, így a 18 év alatti elkövetőkre kiszabott halálbüntetés nem izgatja őket különösebben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez