Katonai hatalomátvétel Thaiföldön

Két nappal a szükségállapot bejelentése után a hadsereg átvette a hatalmat Thaiföldön. Ezt maga a főparancsnok jelentette be a televízióban. Ezzel lezárult egy hathónapos polgárháborús szakasz, amikor a sárgainges ellenzék és a kormányon levő vörösingesek késhegyig menő harcot vívtak a hatalomért Thaiföldön.

 

 

 

 

 

“A béke fenntartása érdekében veszi át a hatalmat a hadsereg.”- mondta Prayun Chan-Ocha tábornok, főparancsnok. Két nappal korábban ő jelentette be a szükségállapotot, de akkor azt mondta: ez nem puccs és a hadsereg nem is veszi át a hatalmat. A hadsereg vezetői tárgyalásokra hívták a szembenálló politikai erőket. Csütörtök délután lett volna a következő találkozó, de ezt megelőzően megtörtént a hatalom átvétele Thaiföldön. 1932 óta ez a 12-dik puccs az országban.

A 100 milliós országban évek óta két erő küzd a hatalomért: a sárga-és a vörösingesek pártja. A sárgaingesek a fővárosban erősek és a királyra hivatkoznak, aki igen tisztelt személyiség Thaiföldön. A vörösingesek inkább vidéken népszerűek, az ő támogatóik a rizst termesztő parasztgazdák. Az utolsó kormányfő vörösinges volt. Yingluck Shinawatra asszonyt a bíróság fosztotta meg a hatalmától. Ezt a vörösingesek nem ismerték el és jogi puccsot emlegettek. Mindkét oldal hívei nagy tömegdemonstrációkat rendeztek Bangkokban. A tüntetések során olykor fegyvert is használtak, voltak halálos áldozatok is.

A hadsereg főparancsnoksága a szükségállapot kihirdetése után igyekezett megnyugtatni a külföldi turistákat, hogy minden rendben. Őket semmilyen veszély sem fenyegeti. Most a puccsot követően újra felmerül a kérdés: vajon mennyire biztonságos Thaiföld a külföldi turisták számára, akik az ország egyik legfontosabb bevételi forrását jelentik?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez