Cukiság menti meg a Buddhista templomot?

A Soeizan Rjohodzsi templom nyugat Tokióban közel 400 éves múltra tekint vissza. Néhány évvel ezelőttig sokan nem is tudtak róla, hogy a Nicsiren-su buddhista szekta temploma létezik.

 

 

 

 

 

 

Öt évvel ezelőtt a templom főpapjának az az ötlete támadt, hogy készíttetett egy információs táblát, melyet cuki anime (japán rajzfilm) karakterekkel egészítettek ki, hogy felerősítsék a fellángolást, szeretetet, a Moe-t. Manapság már sok animerajongó fiatal gyűlik össze a templomban.

A Soeizan Rjohodzsi templomban Banzaitent imádják, a szerencse hét istenének egyikét, valamint Kisimodzsint, a gyermeknevelés istenét.

Az új elemek megjelenéséig a látogatók leginkább idős emberek voltak. A templom főpapja, a 49 éves Nicsiko Nakazato gondolkozott el azon, vajon mivel kaphatna a templom több figyelmet?
Ő a templomot olyan hellyé szerette volna varázsolni, ahová az emberek minden korosztályból összegyűlnek, beszélgetnek és megosztják egymással tapasztalataikat.

Nakazato konzultált egy illusztrátorral, aki elkészítette Benzaiten és Kisimodzsin anime változatát. Először a pap nem volt hajlandó használni a képeket. Korábban csak olyan anime karaktereket ismertek, melyek nem éppen szolgálják templomuk által elképzelt világot. Nehezen képzelték el Benzaitent és Kisimodzsint anime karakterként.

Hamarosan azonban a helyi lakosoktól sok pozitív vélemény érkezett, miszerint milyen „imádnivaló”, „szép” az új dizájn.

2009 májusában Nakazato beleegyezett, hogy megjelenjenek az információs táblák. “Buddha vezetett engem erre”- mondta.

A templom népszerűsége az interneten is megnőtt. Egy nap több mint 300 látogatót fogadtak.

Nakazato szerint a látogatók növekedése nagyon jó, hiszen nagyon sok emberen tudtak segíteni.

Egyszer találkozott egy fiatalemberrel, aki bevallotta, hogy nincs önbizalma. Nakazato azt mondta a férfinak, hogy a gyermek Buddha, aki születésétől fogva áldott volt, szintén megélt nehéz időket és sok tapasztalatot kellett gyűjtenie az élet és halál folytonos körforgásában.

Takanori Sano egy 43 éves részmunkaidős munkavállaló Hacsiodzsiból, aki szereti a “Pretty Cure” anime sorozatot, először járt a templomban. Három évvel ezelőtt keltette fel figyelmét a templom és az illusztrációk. Azért jött, hogy megismerje a főpap és a Buddha tanításait. Sano jelenleg önkéntesként dolgozik a templomban.

Május 25-én egy cosplay rendezvényt tartottak a templom egy részében, ahol sokan anime karaktereknek öltöztek.

“A látogatók magas száma nagyban segít nekem és nagyon lelkes vagyok”- mondta Nakazato. „Nagyon jó tapasztalatokat szereztem abban, hogy megtaláljam a buddhista tanítások átadásának legjobb útját azok számára, akik még nem ismerik azt.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez