A gyerekmenyasszonyok többsége sose tanul meg írni-olvasni, nagyon keveset fog tudni a világról és teljesen ki lesz szolgáltatva férjének és új családjának. Sok esélye van arra, hogy HIV vírussal fertőzzék meg, különösen Afrikában.
Hogy lehet megakadályozni a gyerekmenyasszonyok korai férjhez adását?
“Oktatással.”- állítja a Világbank. Indonézia, Tajvan, Sri Lanka és Thaiföld komoly eredményeket ért el ezen a téren. A Világbank ebből kiindulva kétéves programot finanszírozott Etiópiában: fizettek a családoknak azért, hogy ne vegyék ki az iskolából a 14 év alatti lányokat. Az eredmény: radikálisan csökkent a gyerekmenyasszonyok száma az adott területen.
Ettől függetlenül a lányok kiszolgáltatottsága nem csökken Afrika és Ázsia sok országában. Sőt, mint az iskoláslányok elrablása Nigériában, vagy Malala Yousafzai fejbelövése Pakisztánban jól mutatja, hogy iszlamista szervezetek Afrikában és Ázsiában fellépnek a lányok oktatása ellen. Ennek egyik célja éppen az, hogy fenntartsák a gyerekmenyasszonyok hagyományát. Abubakr Shekau, a Boko Haram főnöke ezért fenyegetőzött azzal, hogy a piacon eladják az elfogott iskoláslányokat.
Kamerunban és Csádban elterjedt a hír, hogy fejenként 12 dollárért már el is adták az iskoláslányokat. Ezt később cáfolták, de az eset a napnál világosabban mutatta meg, hogy a gyerekmenyasszonyok semmi jóra sem számíthatnak Afrika és Ázsia sok országában, még a XXI-ik században sem.