Kína segítséget kért a nemzetközi közösségtől terrorellenes küzdelméhez azt követően, hogy egy magát Turkesztáni Iszlám Pártnak (TIP) nevező iszlamista csoport videoüzenetben vállalta magára az északnyugat-kínai Urumcsiban hetekkel ezelőtt elkövetett öngyilkos merényletet – számolt be a kínai média csütörtökön, a kínai külügyi szóvivőre hivatkozva.
A TIP ujgur nyelvű videóját az iszlamista harcosok nyilvános közléseit figyelemmel kísérő SITE nevű szervezet fedezte fel. A tízperces felvételt az Iszlám Avazi Médiaközpont tette közzé weboldalán még május 11-én.
Ugyanez a szervezet volt az, amely a tavaly október végén elkövetett, öt halálos áldozatot követelő Tienanmen téri merényletért is magára vállalta a felelősséget.
A mostani felvételeken egyebek között bemutatják az Urumcsi – a Hszincsiang-Ujgur autonóm terület székhelye – pályaudvarán elkövetett merénylethez használt robbanószerkezetet. Az első kínai robbantásos öngyilkos merénylet során a két támadó mellett egy civil is meghalt, 79-en megsérültek.
Hua Csun-jing pekingi külügyi szóvivő a videofelvétellel kapcsolatban megjegyezte, az “világosan mutatja az erőszakos terrorista csoportok természetét és szándékait”. Utalt rá, ezek a csoportok “külföldi és belföldi erőkkel összejátszva törekszenek támadások elkövetésére Hszincsiangban és az ország más területein”.Kína jó ideje a külföldi székhelyű szeparatistákat, elsősorban a terrorszervezetként ismert Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalmat (ETIM) vádolja az országban a muszlim vallású ujgur nemzetiségűek által elkövetett merényletek szervezésével, illetve a vallási szélsőségesek mind nagyobb befolyásának veszélyét hangoztatja. A TIP kínai szakértők szerint az ETIM-hez tartozik.
A különböző zavargások, lázadások, fegyveres, késes támadások következtében tavaly Hszincsiangban több mint száz ember halt meg. A támadások célpontjai helyi kormányzati szervezetek, a rendőrség és gyakran civilek voltak. Kína a növekvő fenyegetettség körülményei közepette, az elmúlt időben országszerte fokozta a hatóságok készenlétét, és eddig nem alkalmazott biztonsági intézkedéseket foganatosított.