A nagylelkű taxisofőr egyik napról a másikra sztár lett Kínában azt követően, hogy egy hatalmas köteg készpénzt talált, melyet azonnal visszaadott a jogos tulajdonosának.
Zhao Lei 170 ezer jüant talált egy papírzacskóban a hátsó ülésen, miután elfuvarozott egy fiatal párt az észak-keleti Heilongjiang tartományban.
Ahelyett, hogy megtartotta volna a valószínűleg éves fizetése közel háromszorosát, átadta azt a cégnek, ahol dolgozik.
A cég felvette a kapcsolatot az utasokkal, akik már rettenetesen aggódtak, hiszen új autójukat akarták kifizetni. Végül szerencséjük volt, visszakapták a pénzt.
A boldog pár igyekezett a taxisofőrnek pénzjutalmat adni becsületességéért, de ő nem volt hajlandó elfogadni azt.
“Ez olyan dolog, amit meg kell tenni”- mondta a sofőr, miután sokan felfigyeltek a hírre.
“Bárki, aki elveszt egy ilyen összeget, belebolondul. Nem akartam kihasználni a helyzetet.”
Az egy főre eső GDP Kínában körülbelül másfél millió forint, ami azt jelenti, hogy a fent említett összeg hatalmas az átlag kínai számára.
A taxisok kevesebb mint 5000 jüant keresnek havonta, ami alig 17 ezer forint. Mindezt a hét 6 napján napi 14 órás munkáért.
Zhao önzetlenséget tanúsító története valószínűleg példaként szolgál a kínai közösségi szellem megnyilvánulásában a kínai médiában, ellentétben a sok társadalomkritikával.
2011-ben egy kislányt két autó elütött. A térfigyelő kamerán látható, ahogy a kislány elvérzik, míg a közel 20 járókelő egyszerűen figyelmen kívül hagyta őt.