Kínai vezérkari főnök az amerikai hadsereg főparancsnokságán

Még sohasem járt kínai katona Fort Braggben, Észak-Karolina államban, az USA szárazföldi erőinek főparancsnokságán. Most odalátogat Kína első számú katonája, Fang Fenghui tábornok, vezérkari főnök.

 

 

 

 

 

Az Egyesült Államok hadügyminisztere nemrég járt Kínában. Chuck Hagel hajóra szállt, így ő volt az első amerikai az első kínai repülőgépanyahajó fedélzetén. Most ugyanezt a gesztust viszonozza az Egyesült Államok: Fang tábornok is hajóra száll San Diegóban. A repülőgépanyahajó Ronald Reagannek, az USA egykori elnökének a nevét viseli. Az ő idejében vált igazán szorossá Washingon és Peking együttműködése, amely akkor kezdődött meg, amikor Nixon elnök 1972-ben Kínába látogatott, hogy találkozzon Mao Cetunggal.

Obama elnök nemrég ázsiai körutat tett, ennek során elkerülte Pekinget és megerősítette: az USA a szövetségesei mellett áll Kínával szemben. A szövetségesek, melyeknek területi és más vitáik vannak Kínával, örültek ennek. Japán, Dél-Korea és a Fülöp-szigetek, ahol Obama elnök járt, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy Kína olyan feltörekvő világhatalom, amellyel mindenképp együtt kell élniük.

A kínai hadsereg egy tábornoka Obama látogatása idején figyelmeztette Japánt: Kína lakossága tízszer akkora, tehát Japánnak el kell fogadnia, hogy a világban csak tízszer kisebb szerepet játszik, mint Peking. A figyelmeztetésnek nyilvánvalóan nem örültek igazán Tokióban.

Az USA jelenleg tízszer többet költ katonai célokra, mint Kína, bár az amerikai GDP csak a duplája a kínainak. Az amerikai költségvetés gondokkal küzd és csökkenteni akarják Washingtonban a katonai kiadásokat. Kína viszont dinamikusan növeli azokat.

Minderről nyilvánvalóan szó lesz a kínai vezérkari főnök amerikai útján, melynek során a történelemben először egy kínai tábornok beléphet az amerikai hadsereg “szentélyébe”, a szárazföldi hadsereg főparancsnokságára Fort Braggben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez