Zavargások Vietnamban a kínai politika miatt

Munkások ezrei tüntettek Vietnamban kínai tulajdonú gyáraknál, és egyes létesítményeket meg is rongáltak a két ország elmérgesedni látszó dél-kínai-tengeri területi vitája miatt.

 

 

 

 

A helyi sajtó és a hatóságok beszámolói szerint nagyjából tizenháromezer ember tüntetett négy dél-vietnami helyszínen.

Az interneten terjedő fotók szerint legalább egy ipari parkban kerítéseket döntöttek ki és betörték gyárépületek ablakait, más jelentések szerint több olyan létesítményben tettek kárt, ahol nem állt le a munka az olajfúrótorony miatt felújult sziget-, illetve területi vita miatt.

A kommunista Vietnamban alapvetően tilosak a tüntetések, de jelen esetben engedélyezték azokat a hatóságok, mivel a politikai rendszer bírálata helyett az ország külpolitikai célkitűzései melletti kiállásra szerveződtek. Ugyanakkor egyes tisztviselők szerint mostanra a helyzet kezd veszélyessé válni, és a hatóságok attól tartanak, hogy a tömeg megfékezhetetlen lesz.

A kínai-vietnami területi vita azután éleződött ki, hogy május elején kínai egy olajfúrótornyot vontattak a Paracel-szigetek közelébe. Peking 1974-ben vonta ellenőrzése alá a szigeteket, amelyekre Vietnam is igényt tart, akárcsak a környező vizekre. Hétfőn a fúrótorony mellett vízágyúkkal lőtte egymást a két ország parti őrsége, az előző héten pedig kínai hajók szándékosan, orral nekimentek vietnami hajóknak.

Korábban a Vietnamot is tagjai között tudó Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és John Kerry amerikai külügyminiszter is aggodalmának adott hangot Kína lépései miatt.

A mostani vietnami tüntetésekhez hasonlók egyébként a kínaiaktól sem idegenek. A tömegdemonstrációkat szintén nem szívelő vezetésű kommunista országban 2012-ben egy japán-kínai szigetvita miatt törtek ki hasonló zavargások, amelyek során több városban is japán tulajdonú üzleteket vert szét a felbőszült tömeg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez