Öt hét alatt mintegy 551 millióan járultak az urnákhoz, így a részvételi arány elérte a szintén rekordnak számító 66,38 százalékot – közölte a választási bizottság. A testület élén álló Aksaj Rout emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi, öt évvel ezelőtti választásokon 417 millióan adták le voksukat.
Az exit pollok szerint a hindu nacionalista Narendra Modi lesz India következő miniszterelnöke, mivel pártja, a BNP és szövetségesei elsöprő győzelmet arattak a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) felett.
A Reuters brit hírügynökség ugyanakkor megjegyezte, hogy a választások előtti és utáni közvélemény-kutatási eredmények az eddigi tapasztalatok alapján meglehetősen megbízhatatlanok.
A kérdés most az, hogy az egyebek között piacbarát intézkedések bevezetését ígérő Modi tömörülésének sikerül-e az 545 tagú alsóházban (Lok Szabha) elég képviselői helyet szereznie egy stabil kormány megalakításához.
A C-Voter kutatóintézet előrejelzése szerint a BJP vezette Nemzeti Demokratikus Szövetség 289 mandátumot zsebelhet be, miközben a híres Nehru-Gandhi-dinasztiához köthető INK által irányított szövetség példátlanul kevés, mindössze 101 képviselőt küldhet a törvényhozásba.
Az indiai tőzsdék az utóbbi napokban rekordértékeken zártak a Modi hatalomra kerülését jósoló előrejelzések hírére.
Modi az Uttar Prades állambeli Váránaszí – az ország szellemi fővárosának tartott hindu szent település – képviselőjelöltjeként indult a választásokon.
Az április 7-én kezdődött választások, amelyeken összesen 815 millió állampolgár volt jogosult szavazni, hétfőn helyi idő szerint délután 6 órakor értek véget. A hivatalos eredményeket május 16-án, pénteken teszik közzé.