Utazzon szupergyorsvonattal Kínából Amerikába

Két nap alatt teszi meg a 13 ezer kilométeres távot a szuperexpressz, mely Pekingből indul és Chicagoba érkezik. A Bering szoros alatt 200 kilométeres alagúton száguld majd.

 

 

 

 

 

CRCA  a terv neve: C, mint China, R, mint Russia, C, mint Kanada és A, mint Amerika. A kínaiak szerint az oroszok már régóta fontolgatják az elképzelést, hogy alagutat fúrnak a Bering szoros alatt. Ez négyszer olyan hosszú lenne, mint a Csalagút, amely Nagy-Britanniát köti össze Európával.

Meg lehet ezt csinálni? A kínaiak szerint igen.

Már tervezik azt az alagutat, amely a dél-kínai Fucsien tartományt köti össze a víz alatt Tajvannal. Egy kínai cégnek már megvan ehhez a szükséges technológiája.- állítja a China Daily.

A Beijing Times szerint nem ez az egyetlen nemzetközi szupergyorsvonat, melyet Kínában terveznek. Az óránként akár 350 kilométeres sebességgel száguldó expressz két nap alatt vinné az utasokat Szibérián, Alaszkán és Kanadán át Chicagoba. Ugyanilyen szupergyorsvonatot terveznek Kína és Németország között is. Pekingből először Urumcsiba, a Hszincsiang-Ujgur tartomány fővárosába érkezik a világutazó, majd innen Kazahsztánon, Üzbegisztánon és Türkmenisztánon keresztül folytatja útját. Ezután következik Irán és Törökország. Innen több variáció is van Berlin irányába, de az egyik az Orient Express, mely Budapestet is érinti.

Egy harmadik elképzelés Pekinget Londonnal köti majd össze vasúton. Íme az útvonal: Peking-Moszkva. Erre két lehetőség is van. Az egyik a Szibériát átszelő útvonal, a másik pedig Kazahsztánon keresztül. Moszkvából aztán Kiev, Varsó, Berlin, Párizs és London következik.

Végül a negyedik kínai elképzelés: Peking-Kunming-Szingapúr. Mindegyik szupergyorsvonat pályáját kínai cégek építenék meg és ők is finanszírozzák az egész vállalkozást. Konkrét tervek még nincsenek, de mindenki tudja, hogy hatalmas összegekről van szó és olyan technikai tudásról, amely jelenleg nem biztos, hogy bárhol is megvan.

Az sem biztos, hogy mindez rentábilis lenne, hiszen a repülés még mindig gyorsabb, mint a leggyorsabb szuperexpressz. Pekingben mernek nagyot álmodni és Kína új globális céljaihoz nemzetközi vasúti csodákat tervezni. Megvalósul-e valaha is a Peking-Chicago szupergyorsvasút, mely 200 kilométert halad a Bering szoros alatt?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez