Kompbaleset: letartóztatták a komptársaság vezérigazgatóját

Letartóztatták csütörtökön annak a dél-koreai komptársaságnak a vezérigazgatóját, amelynek tulajdonában volt a több mint három hete elsüllyedt komp.

 

 

 

 

 

 

 

 

A katasztrófának mintegy 300 halálos, illetve eltűnt áldozata van. Többféle címen – köztük gondatlanságból elkövetett emberölés és a tengeri jogok megsértése – rövid időn belül vádat is emelnek a Chonghaejin Marine nevű társaság vezetője, Kim Han Szik ellen – közölte egy ügyész.

A gyanú szerint a vezérigazgató tudta, hogy a komp túl van terhelve. Szakértők szerint feltehetőleg a túlsúly volt a baleset egyik fő oka.

Korábban már letartóztatták a komphajó kapitányát, a legénység azon 14 tagját, aki túlélte a katasztrófát, valamint a komptársaság négy középvezetőjét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez