Az afgán vezetés ténymegállapító bizottságot hozott létre, amely bejelentette, hogy a koalíciós bázisokon hat helyen tartanak fogva afgánokat. Ezt annak ellenére teszik, hogy az ország törvényei szerint afgán állampolgárokat csakis a helyi jogszabályok szerint igazgatott börtönökben szabad őrizni. Kabulban úgy tudják, hogy mind Hilmand, mind Kandahár tartományban három-három ilyen létesítmény működik.
A Pentagon és az Afganisztánban állomásozó koalíciós erők parancsnoksága külön közleményben szögezte le, hogy az afgán kormány minden, fogva tartás céljára használt létesítményt jól ismer. Washingtonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a koalíciós erők 96 órán át fogva tarthatják a harctéren elfogott afgánokat. Kabuli közlés szerint a foglyok között találtak egy olyat is, aki 31 hónapig volt a nyugati erők börtönében.
A The Washington Post rámutatott, hogy az újabb incidens tovább mélyíti az afgán vezetés és a Nyugat közötti bizalmi válságot. A lap emlékeztetett rá, hogy februárban Karzai szabadon bocsáttatott 65 tálib foglyot, annak ellenére is, hogy amerikai diplomaták és parancsnokok figyelmeztették, hogy az elengedettek valószínűleg ismét fegyvert fognak majd.