Alibaba rekordot dönt

A világ elsőszámú internetes kereskedő cége, melyet egy kínai angol tanár alapított Hangcsouban minden eddigi rekordot megdönthet a newyorki tőzsdén, miután megvett egy igen népszerű internetes televíziós rendszert Kínában.

 

 

 

 

Jack Ma, az alapító atya és az Alibaba 1,22 milliárd dollárért vette meg a Youkou internetes szolgáltató rendszert, melyen Kína legnépszerűbb szórakoztató műsorait láthatja a publikum. Ezzel jelentősen megnőtt az Alibaba értéke, melyet eddig 20 milliárd dollárra becsültek. Már ezzel is megverné a Facebookot, amely 16 milliárd dollárt ért el az első részvény kibocsátás alkalmából a newyorki tőzsdén. A rekordot a pekingi Agrárbank tartja, amely 22,1 milliárd dollárt ért el, amikor a részvényeit a piacra dobta Sanghajban és HongKongban.

Az Alibaba tavaly több mint 240 milliárd dollár értékű árut forgalmazott. Bruttó bevétele meghaladta a 2 milliárd dollárt. A nettó profit pedig több volt, mint egymillió dollár. Az Alibabát sokan az Amazonhoz, illetve az e-Bayhez hasonlítják, de tulajdonképp mindkettő beletartozik a kínai cég profiljába, amely máris túlnőtte őket. A lehetőségei pedig sokkal nagyobbak, hiszen a világ legnagyobb és legdinamikusabb piacán működik.

Abból a szempontból is nagy jelentősége van az Alibaba rekordjának, hogy ettől függ Kína legnagyobb jótékonysági alapjának az értéke. Az alapító atyák ugyanis úgy határoztak, hogy a részvények összértékének a 2%-a lesz a jótékonysági alap pénzügyi fedezete. Ha tehát túllépi az Alibaba a 20 milliárd dollárt, akkor a jótékonysági alap értéke meghaladhatja a 4 milliárd dollárt. Ebből környezetvédelmi, egészségügyi, kulturális és oktatási célokat akarnak finanszírozni az Alibaba alapító atyái. Bill Gates, a Microsoft alapítója, aki a világ legnagyobb jótékonysági alapját működteti, üdvözölte az Alibaba alapítóinak tervét és felszólította az új milliárdosokat Kínában, hogy kövessék az Alibaba példáját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez