Gyilkosság a Korán iskolában

Három gyerek meghalt és sok megsebesült, amikor gránátot dobtak egy Korán iskolába Karachiban. Pakisztán legnagyobb városában gyakoriak az erőszakos akciók a különböző fanatikus vallási szervezetek között.

 

 

 

8 és 12 év közötti gyerekek tanulnak abban a Korán iskolában, ahol a merénylet történt. Egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. A 18 millió lakosú Karachiban sokszor fordul elő véres merénylet, melynek célja valamilyen vallási intézmény. Pakisztán lakóinak többsége szunnita muzulmán, de sok síita is él itt. A fanatikusok mindkét oldalon eretneknek tekintik egymást. A tálibok ilyen Korán iskolákból kapják az utánpótlást. Maga a tálib szó is Korán iskolában tanuló diákot jelent. A tálibok a pakisztáni katonai hírszerzés támogatásával váltak politikai fegyveres szervezetté még azokban az időkben, amikor a nagy Szovjetunió megszállva tartotta Afganisztánt.

Később hatalomra kerültek a Korán iskolák diákjai Afganisztánban és bevezették a próféta törvényét, a sariat az egész országban. Ez például azt jelentette, hogy megszűnt a lányok oktatása.

A tálibok Oszama bin Ladent támogatták, ezért szembekerültek Amerikával. Minthogy az amerikai csapatok jórésze idén elhagyja Afganisztánt, a tálibok arra készülnek, hogy visszafoglalják az országot. Afganisztán kormánya, az USA és Pakisztán tárgyalásokat folytat a tálibokkal a jövőről. A Korán iskolák diákjaiból szerveződő tálib mozgalom ugyanis mind nagyobb támogatásra talál Afganisztánban és Pakisztánban.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez