Az Altaj hegységben élő kazah kisebbség ősidők óta vadászik sassal, melyet nem lehet megszeliditeni. Épp csak idomítani lehet a vadászatra. A 13 éves lány Ashol Pan egy régi vadász családból származik. Édesapjától leste el a sasvadászat titkait.
“Nem lánynak való munka ez!”- tartják Mongóliában, de kivételt tettek a régi vadász család 13 éves tagjával. Télen olykor mínusz negyven fokban kell lovagolni az Altaj hegységben és órákig várni a zsákmányra: rókára, vagy nyúlra. A kis kazah közösségnek jelenleg mintegy 400 vadászó sasa van. Hogy szerzik őket? A fészekből.
Igyekeznek nőstényt választani, mert az nagyobbra nő és jobban idomítható. Akár hét kiló is lehet a súlya felnőtt korában, szárnyainak fesztávolsága 230 centiméter. Ez mind fontos a vadászó sasok esetében, de a legfontosabb az idomítás. Ehhez kell az ősi tapasztalat és az empátia. A 13 éves lány szinte összenőtt a vadászó sasokkal, hiszen velük együtt töltötte gyerekkorát. Ennek ellenére ő is pontosan tudja: a sas nem rab madár. Szabadságra született, ezért nem is szabad marasztalni, ha végképp menni akar.
Amikor a gazdi érzi, hogy a vadászó sas immár menni készül, akkor nagy ünnepet csap. Levágják az egyik birkát és annak húsából eszik mindenki. A gazdi egész családja és természetesen az ünnepelt, a vadászó sas, aki aztán szárnyát széttárva leír még egy búcsúkört a gazdi jurtája fölött, majd elrepül. A gazdi és a családja nem szomorkodik, mert tudják a sas azért ment el, mert utódokat akar. Így aztán amikor odaóvakodnak egy sasfészekhez, hogy elraboljanak pár fiókát a vadászathoz, akkor tudják: jó vadászó sasok lesznek belőlük, hiszen szabadnak születtek és szabadok is lesznek. Csak épp közben rókára, vagy nyúlra vadásznak a kis kazah közösség számára valahol az Altaj hegységben.