Razzia az elsüllyedt koreai komp tulajdonosánál

Ügyészségi és rendőrségi nyomozók szállták meg a Yoo család házát és templomát. A família, amely a szerencsétlenül járt komp tulajdonosa, egy vallási közösséget is irányít. A család feje 4 évet ült korrupcióért.

 

476-an utaztak a szerencsétlenül járt kompon, amely Incson városából tartott a Jeju szigetre. Mindössze 174-en menekültek meg, a többiek megfulladtak. 140 holttestet azonosítottak, a többiek hivatalosan eltűntnek számítanak, de egy héttel a katasztrófa után semmi esély arra, hogy bárki is életben maradhatott volna. A komp utasainak többsége középiskolás diák volt, illetve őket kísérő tanár. A középiskola igazgatóhelyettese, aki megmenekült később felakasztotta magát a gimnázium tornatermében.

A rendőrség a komp hétfős személyzetét őrizetbe vette. A kapitányt azzal vádolják, hogy arra utasította az utasokat, hogy maradjanak a kabinjukban. Ezzel sokak vesztét okozta. Azok maradtak életben, akik nem hallották a kapitány utasítását. A komp katasztrófáját valószínűleg az okozta, hogy a tapasztalatlan harmadtiszt állt a kormánykeréknél és a nagy hullámok miatt elveszítette az uralmat a vízijármű felett. Az államfő szerint gyilkossággal ér fel a kapitány és a tisztek viselkedése a kompon.

Az ügyészség elrendelte, hogy sem a Yoo család, sem a társaság 70 vezetője nem hagyhatja el Dél-Korea területét. A család fejét a kilencvenes években lecsukták. Négy évet töltött börtönben. Most azzal gyanúsítják őt és a társaság vezetőit, hogy rosszul vezették a céget, bűnös hanyagságot tanúsítottak a kompkatasztrófa ügyében.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez