A nap folyamán Tokióba érkező Obama a lap kérdésére válaszolva közölte, “az Egyesült Államok álláspontja egyértelmű: a Szenkaku-szigetek Japán igazgatása alá tartoznak, és ebből fakadóan az amerikai-japán védelmi szerződés ötödik cikkének hatálya alá esnek”.
A védelmi szerződés ötödik cikke szerint az Egyesült Államok felelősséget vállal a Japán által igazgatott területek katonai védelméért.
A Kínában Tiaojü néven ismert kelet-kínai-tengeri szigetcsoport feletti évtizedes terüli vita másfél évvel ezelőtt mérgesedett el Tokió és Peking között, azóta a két ország parti őrségei gyakran riogatják egymást a mindössze hét négyzetkilométeres, lakatlan szárazföld körül. Bár Washington védelmi- és külügyminiszteri szinten már jelezte, hogy szükség esetén megvédi a szigeteket, Obama ezt most erősítette meg először.
Az amerikai elnök egyúttal azt is igyekezett leszögezni, hogy az Egyesült Államoknak és Kínának számos közös érdeke van, és Washington “üdvözli egy olyan Kína békés felemelkedését, amely békés és felelősségteljes szerepet játszik nemzetközi ügyekben”.
Viszont azt is leszögezte, hogy a kínai-amerikai kapcsolat menedzselése nem mehet az amerikai-japán szövetség rovására. Egyúttal pedig üdvözölte és támogatásáról biztosította Abe Sindzó japán miniszterelnök azon – Kína által gyakran és hevesen bírált – tervét, hogy a szigetország fejlessze hadseregét és nagyobb szerepet vállaljon nemzetközi biztonságpolitikai ügyekben.
A Japán után három másik térségbeli országba is ellátogató Barack Obama a várakozások szerint az Egyesült Államok védelmi elkötelezettségéről fogja biztosítani az egyre erősebb és erélyesebb Kínától tartó kelet-ázsiai szövetségeseit. Ahogyan a Jomiurinak adott válaszok diplomatikus hangvétele is jelzi, Obama ennek ellenére nem akarja magára haragítani Kínát, és kiegyensúlyozott kapcsolatot akar kialakítani a világ két legnagyobb gazdasága között.
Obama japán látogatásának másik fontos napirendi kérdése a Csendes-óceáni Partnerség nevű tervezett szabadkereskedelmi egyezmény lesz, amellyel kapcsolatban még több vitás kérdés van Tokió és Washington között.