Idén már nem másznak a serpák a Mount Everesten

Lemondtak a nepáli serpa hegyi vezetők minden mászást és vezetést a most kezdődött évadra a Mount Everesten. Pénteken bejelentették: úgy döntöttek, hogy elhagyják az alaptábort, így adózva a pénteki jéglavinában maghalt társaik emlékének.

“Hosszan tanácskoztunk délután, és úgy döntöttünk, hogy testvéreink tiszteletére nem mászunk már az idén” – mondta egyikük, Tulszi Gurung az AFP hírügynökségnek telefonon az alaptáborból. Egy másik serpa és egy amerikai hegymászó a táborból szintén megerősítette a hírt.

Legalább 13 nepáli hegyi vezető életét oltotta ki pénteken a lezúduló lavina, három még eltűntnek számít, de minden bizonnyal ők is halottak. Az egyik vezető, Paszang Serpa is úgy fogalmazott, hogy “16 ember halt meg a hegyen a mászás első napján”. “Hogy is tudnánk most fölmenni?” – kérdezte.

A serpák döntése megelőlegezni látszik a nepáli kormánnyal folyó vitájuk kimenetelét. A hegyi vezetők előzőleg azzal fenyegetőztek, hogy véget vetnek a szezonnak, ha a kormány hétfőig nem válaszol követeléseikre, köztük elsősorban az áldozatok hozzátartozóinak nagyobb anyagi támogatására és jobb biztosítási feltételekre.

A magyar expedíció nincs veszélyben a sztrájk miatt. Klein Dávid a SPAR Everest Expedícióval kedden kora délután elérte a 7020 méter magasan fekvő északi nyerget, majd visszaindult az alaptáborba 5200 méterre. A tervei szerint két napig pihen majd az alaptáborban, mielőtt újra elindul, hogy azután már az egyes táborban is eltöltsön egy éjszakát 7000 méteren.

A magyar expedíciót azonban nem érinti a serpák esetleges sztrájkja, hiszen Klein Dávid csak az expedíció korai szakaszában veszi igénybe serpák szolgálatát. Ők segítettek felállítani az alaptábort, illetve jakokkal felszállítani a felszerelést az előretolt alaptáborba. Innen azonban Dávid már saját maga teherhordója lesz, hiszen a fenti táborokba nem kell nagy mennyiségű holmit magával vinnie. És bár Dávid egy nepáli serpával fog együtt mászni, Ang Mingma nem serpa-, hanem mászótárs-minőségben kíséri el, vagyis egyenlően osztoznak meg a terheken és a munkán is – derül ki az expedíció hivatalos honlapjáról.

A világ legmagasabb hegye, a 8848 méteres Mount Everest, a helyiek nyelvén Csomolungma “veszélyes üzem”, de a serpák körében a legkeresettebb munka: egy csúcsszintű, nagy magasságokban dolgozó vezető 6 ezer dollárt is megkereshet egy három hónapos mászási szezonban – ez közel tízszer annyi, mint a nepáliak 700 dolláros évi átlagkeresete.

Tapasztalt nyugati hegymászók már kedd délután távoztak az alaptáborból, visszaindultak Katmanduba, s próbálnak majd segíteni a válsághelyzet megoldásában. “Úgy döntöttek, a kártérítés nem az egyetlen kérdés, úgy vélték, le kell záratniuk az Everestet erre az évre, a halottakra emlékezve” – mondta az AFP-nek Ed Marzec amerikai hegymászó az alaptáborból.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez