37 éves a tinicsapat új tagja

Az AKB48 nevű lányegyüttes, melynek tagjai egyébként sok esetben meglepően tehetségesek, sőt sok lánybandával ellentétben ők tényleg játszanak hangszeren, beújított. Tudni kell, hogy a csapat 2005-ben indult, már akkor sem voltak kevesen (Guinness-rekorder taglétszámú), jelenleg pedig a különböző al-csapatokkal együtt számolva több mint 170 tagot számlál a -48 jelzésű együttescsoport.

 

 

 

 

Az viszont már meglepő, hogy az eddig nagyon fiatal tagjairól híres csapatot ezúttal egy 37 éves taggal egészítették ki. A 37 éves hölgy két gyermek anyja, aki arra hivatott, hogy megszüntesse azon sztereotípiákat, miszerint a tinik uralják az énekes sztárvilágot. Az biztos, hogy erre még nem volt példa, legalábbis az AKB-nél.

A csapat egyébként rendkívül népszerű Japánban, mely a rendszeresen megjelenő, változatos felállású dalaival, rendszeres televíziós szereplésekkel, előadásokkal, AKB színházzal nem is meglepő. Dalaik milliós példányszámban kelnek el.

A menedzsment tehát elég összetett és eredményesen reklámozza tagjait is, így eljöhetett az ideje, hogy bemutassák az új tagot, aki megtöri a 20-as éveit taposó főcsapat tagjainak elosztását, korban legalábbis.

A háztartásbeli Mariko Tsukamoto két gyermek édesanyja, akit több mint 5000 jelentkezőből választottak ki, ahogyan egy 82 éves hölgyet is- a helyi média szerint.

Tsukamoto részt vesz az élő koncerteken és promóciós rendezvényeken augusztusban.

„Fel akarom vidítani az olyan, otthon gyermekükkel foglalkozó anyákat, mint amilyen én is vagyok.”- nyilatkozta Mariko csütörtökön.

Az AKB48 az egyik legtöbb bevétel elkönyvelő csapat, mely egyben szórakoztató műsor, részben tehetségkutató show, ahol a tagok idejét az élvonalban az határozza meg, hogy mennyi támogatást, biztatást kapnak a rajongóktól. Ez alapján minden évben felépül egy rangsor.

Amúgy furcsa, hogy az utóbbi pár évben pont a legnépszerűbb tagok léptek ki az együttesből, így hát nyitott a lehetőség az új tagoknak is.

Gyakorta rendeznek olyan alkalmakat is, mikor a csapatok tagjai találkozhatnak a rajongókkal, beszélgethetnek velük élőben, vagy valamilyen internetes csatornán.

Az AKB48 szerény vélemény szerint egy érdekes csapat és kezdeményezés. Amennyire nem ismertem, furcsáltam, az utóbbi időben beleástam magam a csapat életébe azon műsorokon keresztül, melyeknek a tagok a szereplői. Észrevehető, hogy rengeteg munka van a tagok mögött, tényleg tehetségesek, tényleg sokat tesznek meg az álmaikért, mindazonáltal pedig fiatal gyerekek, akiken jót tudunk szórakozni, mikor bekerülnek egy-egy vicces, vagy kínos szituációba. Tény, hogy egy idő után követhetetlen, hogy ki kicsoda és melyik al-csapat tagja, de ha az eredeti felállásban szereplő gondosan kiválogatott karaktereket megszeretjük, nincs akadály. Azt nem mondom, hogy a zenét is megszeretjük, de van rá esély.

Kíváncsi vagyok az új, kissé idősebb tag vajon hogyan fog alkalmazkodni a jól összeszokott fiatalokból álló csapathoz.

A mellékelt videóban a hölgy először mutatkozik be a csapat tagjainak. “Igazi bombázó, nagyon szép!” Ezek voltak az első reakciók. Mariko először alig tudta megfoglamazni érzéseit. “Úgy érzem, hogy sírni fogok” -mondja. “Az én anyukám 35 éves, számomra olyan, mint egy kedves anyuka” -hangzott egy másik vélemény.

{youtube}s18B9dQfdPY{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez