Baleset a Mount Everesten: hatan meghaltak, kilencen eltűntek

Legalább hat ember meghalt és kilenc eltűnt, amikor lavina sodorta el őket a Mount Everest oldalán – közölték a hatóságok.

 

 

 

 

Lavina sodort el hegymászókat a világ legmagasabb csúcsának oldalán. A tibeti alaptáborból mentőcsapatokat sem indítanak a baleset helyszínére, a nagy távolság miatt ennek nem is lenne értelme.

Krisna Lamszal, a nepáli idegenforgalmi minisztérium egyik tisztségviselője, aki a mentést felügyeli, elmondta: nepáli hegyi vezetők indultak el kora reggel, hogy rögzítsék a köteleket a később őket követő hegymászók számára. A lavina ekkor söpörte el őket, nem sokkal a 2-es számú tábor alatt. Négy holttestet már kiemeltek, most a hó alatt maradt további kettő kiásásával foglalkoznak. Kilenc hegyi vezető eltűnt, vélhetően eltemette őket a hó.

Több száz hegymászó, kísérő és teherhordó tartózkodik az alaptáborban arra készülve, hogy az utolsó szakaszban megkísérelje a 8850 méteres csúcs megmászását a jövő hónapban, amikor kedvezőre fordul az időjárás. A magasabb helyeken kiépítik táboraikat, míg a kísérők rögzítik a köteleket az előttük álló meredek oldalon, a csúcsra vezető szakaszon.

Amikor a lavina lezúdult, mentőcsapat és hegymászók indultak segítséget nyújtani. A művelethez Katmanduból, a fővárosból helikoptert küldtek. Ang Tsering Serpa, a csúcsra szóló engedélyeket kezelő hivatalos nepáli alpinista szövetség vezetője elmondta, hogy a területet, ahol a hógörgeteg lecsapott, “pattogatottkukorica-földnek” (popcorn field) nevezik, amely nem sokkal a 2-es tábor alatt, mintegy 6400 méter magasságban van.

Nepál idén számos intézkedést tett, hogy jobban szervezze meg a hegymászók áramlását a területre, csökkentse a torlódást, és felgyorsítsa az esetleges mentőakciókat. A helyi hatóságok tisztviselőket és mentőalakulatot vezényeltek az 5300 méteren fekvő alaptáborba, ahol a tavasz egész ideje alatt, a hegymászószezon májusi lezárulásáig tartózkodnak majd.

Azóta, hogy az új-zélandi Edmund Hillary és serpa hegyi vezetője, Tendzing Norgaj 1953-ban elsőként megmászta az Everestet, több mint négyezren érték el a csúcsot. Több százan a csúcsra jutási kísérlet közben lelték halálukat.

Mint ismert, a magyar Klein Dávid is a Föld legmagasabb hegycsúcsának oxigénpalack nélküli megmászására készül a SPAR Everest Expedíció keretében. Expedícióvezetőjénél ödéma gyanúja lépett fel, ezért 1000 méterrel lejjebb kellett szállítani. Klein most Tingirben, az 5200 méter magasan fekvő alaptábor alatt ezer méterrel található településen van. A lavina a magyar csapatot nem érintette.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez