Észak-Korea évtizedek óta hatmilliárd forintnyi rubellel tartozik Magyarországnak, de nem szívesen fizetné ki a teljes összeget, a magyar állam viszont ragaszkodik a pénzhez – közölte a Bors.
A múlt héten kiderült, hogy egy magyar delegáció utazott Phenjanba, hivatalosan azért, hogy az új szöuli magyar nagykövet, Csaba Gábor átadja megbízólevelét Észak-Koreának – a diplomatát ugyanis ide is akkreditálták. A Bors szerint a találkozón előkerült a tartozás kérdése is.
“Habár az elmúlt években nem igazán történt előrelépés, most úgy tűnik van hajlandóság a koreai fél részéről a tartozás kiegyenlítésére. Magyarország nem mondhat le erről az összegről, hiszen állami vagyonról van szó. Egyelőre azonban nem tudunk bővebb információval szolgálni” – mondta a lapnak Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője.
A következő tárgyalás nagyjából egy év múlva várható – tette hozzá a lap.
A kommunista Észak-Korea még a rendszerváltás előtt halmozta fel a harmincmillió klíring rubeles tartozást. Ez ma nagyjából hatmilliárd forintnak felel meg. 2008-ban Észak-Korea azt kérte, hogy Magyarország engedje el az adósság 90 százalékát, a maradékot pedig ginzenggyökérből teljesítették volna, de akkor erre a magyarok nemet mondtak.