Három királycsináló nőtől függ a kormányfő jövője

A BJP a választások nagy esélyese Indiában, de minden valószínűség szerint rá lesz utalva arra, hogy koalíciós partnereket szerezzen, ha erős kormányt akar az 1,2 milliárd lakosú sokvallású és soknemzetiségű országban.

 

Mind a három nő erős egyéniség és fontos szerepet játszik a maga világában. Mindhárom keményen bírálta Narendra Modit, a BJP vezérét, mert “vér tapad a kezéhez.” Modi, aki Gujarat állam főminisztere, 2002-ben kétes szerepet játszott a nagy muzulmánellenes pogrom idején, amikor a hindu nacionalisták több mint 1200 embert megöltek. A bíróság ugyan nem állapította meg Modi felelősségét, de a nemzeti és vallási kisebbségek azóta is gyanakvással tekintenek rá.

Pedig szüksége lesz a három királycsináló nőre, vagy legalábbis egyikre közülük.
Mamata Banerjee asszony pártja 30 helyre számíthat a képviselőházban és így fontos koalíciós partner lehet. A hölgy igen befolyásos szülőföldjén Nyugat Bengalban. Kalkuttában él, szabad idejében fest és verseket ír. Különben pedig politizál és főként a szegények érdekében, akik igen sokan vannak Nyugat Bengalban.

A következő királycsináló hölgy J. Jayalalalithaa színésznő és igen népszerű tamil földön. Pártja 22 helyre számíthat a parlamentben. Tamil Naduban is gyanakvással kísérik a BJP-t, mert a hindu nacionalizmus képviselőjének tartják. Több mint 20 éve tamil nacionalisták ölték meg India akkori miniszterelnökét, mert nem támogatta ügyüket Sri Lankán.

Végül a harmadik befolyásos nő Mayawathi, aki Delhiben született és a legalsó kaszt tagja. Márpedig a kasztrendszer nagyonis él Indiában. Az ő pártja 16 helyre számíthat a parlamentben. Ha erős kormányt akar Modi, akkor rá is szükség lehet.

India gazdasági növekedése lelassult: idén csak 4,9% a GDP emelkedése. Ez a legrosszabb eredmény az elmúlt évtizedben, közben pedig a lakosság rohamtempóban szaporodik. Gyors döntések kellenek és ehhez erős kormányra lesz szüksége a leendő miniszterelnöknek. A három királycsináló nő nem könnyű partner, de nélkülük nem megy.

A hindu nacionalista párt vezérének koalíciót kell kötnie a kisebbségeket képviselő három királycsináló nővel, ha meg akarja oldani a világ legnépesebb demokráciájának, az 1,2 milliárdos Indiának a problémáit.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez