Három év börtön Kína első blogger perében

A 30 éves blogger bűnösnek vallotta magát azért, mert hamis információkat közölt blogján. Ő az első, akit elítéltek az új törvény alapján, amely börtönnel bünteti a “rágalmazást” az interneten.

 

Mit rótt fel a biróság a fiatal bloggernek? Elsősorban azt, hogy azt közölte: egy külföldi állampolgár családja óriási kártérítést kapott a vencsoui vasúti katasztrófa miatt. A blogger 200 millió jüant említett, ami mintegy 33 millió dollárt jelent. A vencsoui vasúti katasztrófa, amely még 2011-ben történt megrázta az egész kínai közvéleményt. A peking-sanghaji gyorsvasút két vagonja járt szerencsétlenül és a helyi hatóságok sokáig el akarták titkolni az egészet. Még olyan ötlet is felmerült a helyi vezetés körében, hogy temessék be a két szerencsétlenül járt vagont az összes halottal, hogy a közvélemény ne szerezzen tudomást az ügyről. Épp a bloggerek hívták fel a figyelmet a katasztrófára.

Végül Ven Csiapao akkori kormányfő is a helyszínre utazott, hiszen a gyorsvasút a rendszer egyik presztízs beruházása volt. Kiderült, hogy a túl nagy sietség miatt az építkezés nem volt eléggé üzembiztos, ráadásul rohamtempóban képezték ki Franciaországban a mozdonyvezetőket, akik nem tudták krízis helyzetben megfelelően kezelni a helyzetet, amikor olykor 300 kilométeres sebességgel száguldott a vonat.

A fiatal bloggernek még két másik ügyet is felróttak. Az egyik egy televíziós műsorvezetőt érintett, a másik egy rokkant szervezet elnökét. Mi volt a “rágalmazás” célja? A figyelem felkeltése -vallotta a vádlott. A bíróság is így látta, de a sajtó attól tart, hogy az új törvény az internetes újságírás megrendszabályozására készült. Nemcsak a gyorsvasút katasztrófája idején fordult elő ugyanis, hogy a szigorúan ellenőrzött közszolgálati sajtó igen visszafogottan foglalkozott az üggyel. A szemtanúk képei és beszámoló a neten indítottak el egy lavinát, melynek eredményeképp a hatalomnak is cselekednie kellett.

Ha viszont börtönbe küldik a bloggereket “rágalmazás” címén, akkor ki vállalja, hogy beszámoljon olyasmiről, amit fontosnak tart, de a közszolgálati sajtó egyszerűen negligál? A hároméves börtönbüntetés, mely Kína első blogger perében született finom figyelmeztetés az internetes sajtónak: eddig és ne tovább!

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez