Ha az ellenzék nyeri a választásokat, akkor sem változik meg az a politika, hogy fegyveres konfliktus esetén India nem vet be elsőként atomfegyvert – jelentette ki szerdán Narendra Modi, az indiai ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
“Atal Bihari Vádzspáji nagyszerű kezdeményezése volt, hogy India ne vessen be elsőként atomfegyvert, és ezen nem változtatunk. Ebben nagyon egyértelműek akarunk lenni. Múltunk öröksége tükröződik vissza abban, hogy nem használunk elsőként” ilyen fegyvert – mondta Modi az ANI televíziós csatorna egyik műsorában. Vádzspáji – Modihoz hasonlóan – az ellenzék fő erejét adó hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt (Indiai Néppárt, BJP) vezetője és India korábbi miniszterelnöke volt.
Modi elmondta, hogy folytatná az Indiai Néppárt legutóbbi kormányzása alatt megkezdett nukleáris politikát. A BJP vezette kabinet idején föld alatti atomkísérleteket végeztek Indiában.
Az Indiai Néppárt múlt héten jelentette be, hogy felülvizsgálja India nukleáris doktrínáját, amelynek két alappillére a lehető legkisebb, azonban elrettentésre képes atomfegyver-arzenál kiépítése, és az, hogy konfliktus esetén az ázsiai ország nem vetne be elsőként nukleáris fegyvert.
Indiában múlt hétfőn kezdetét vette a világtörténelem eddigi legnagyobb parlamenti választása, amelynek során több mint egy hónapon át 814 millió embert várnak az urnákhoz. A közvélemény-kutatások szerint a maratoni voksolás véget fog vetni az ázsiai országot az 1947-ben kivívott függetlensége óta eltelt idő nagy részében irányító párt, az Indiai Nemzeti Kongresszus uralmának, és biztos befutónak az Indiai Néppárt tűnik.