A műsor összegyűjtötte a leggyakoribb panaszokat a nagyszájú szülőktől, melyeket az iskolához, vagy gyermekük tanárához fűztek. Néhol elég dühös hangnemben fejezik ki elégedetlenségüket. A teljesség igénye nélkül néhányat megosztunk önökkel.
Kezdjük azzal hogy a szülők vajon miért ilyen mérgesek? Nos, való igaz, hogy az oktatási rendszer nem tökéletes, így lehet, hogy néhány panasz valóban jogos. Szóval nem szabad azonnal elítélnünk egy hozzászólást anélkül, hogy ismernénk a helyzet okát.
Nos, itt van egy lista néhány a panasszal, melyet a Nonstop említ.
“Az én gyermekem ne vehet részt az iskola takarításában! Vegyenek fel egy takarítót!”
A japánban iskolákban nincs takarító. Beosztás szerint tanítás után a diákok takarítják ki a termeket és a folyosót. A gondolat szerint így a diákok vigyáznak a rendre és a tisztaságra.
“Miért nem a cseresznyevirágzáskor volt az iskolai évnyitó?”
“Elég baj, hogy a fiamat külön csoportba rakták az óvodában. Azt akarom, hogy együtt legyenek a legjobb barátjával.”
“A lányom leégett a napon!”
“A lányom énekes sztár akar lenni, így kérem ne ültessék az ablak mellé.”
“Az iskolai étel ízetlen.”
„Ne mondassák a gyerekemmel evés előtt: Itadakimasu!”
(Az Itadakimasut japánban mindig evés előtt mondják, úgymond önmaguknak jó étvágyat kívánva, megköszönve az ételt, melyet a természet adott.)
“A fiam megsérült, ezért a felszólítom az iskolát, hogy fizesse ki a kórházi számláinkat. Meg a vacsoránkat!”
“Nem tudom elhinni, hogy a fiamat megharapta egy bogár! Kérem ne hagyják, hogy ismét a rovarok közé menjen!”
“Kérem adjanak a gyermekemnek egy hangszert, amivel kiemelkedhet!”
“Gyermekem nem tud rendesen pálcikával enni!”
Nos néhány ezek közül elég furcsának tűnhet. Valóban jogos panasz lehet, hogy az évnyitó nem cseresznyevirágzáskor volt? S vajon mit várnak a tanároktól megoldás gyanánt?
Természetesen nem minden szülő Japánban szörnyeteg szülő, sőt sokakat bosszant ez a fajta viselkedés. Anélkül, hogy segítene a problémán egy másik TV műsor 2010-ben dokumentált néhány példát szörnyeteg szülőkről, többek között a “gyaku GIRE” (fordított düh) anyáról. A műsorban anyák egy csapata ment el megnézni gyermekük osztályát, de ahelyett, hogy a tanárra figyeltek, egymás közt beszélgettek a háttérben. Amikor a tanár végül megkérte őket, hogy hallgassanak, az egyik anya, aki úgy érezte kiszemelték dühös lett és lehordta a tanárt, hogy unalmas az oktatás, így úgy érezte kénytelen beszélgetni.
Nos, hogyan reagáltak az interneten a Nonstop riportjára?
“Ha valaki ilyenné válik, ne küldje a gyerekét iskolába!”
“Ha csak ránézek egy szörny szülőre mérges leszek!”
“Az ilyen szülők gyerekei értéktelenné válnak!”
“Tudja valaki, hogy lehet cseresznyevirágot csinálni?”
“Ijesztőek ezek a szülők. Kíváncsi vagyok, meddig szaporodnak még…”
“Ugyanígy bántják a gyereküket is, nem?”
“Amikor a lányom általános iskolás volt, a szülők mentek kitakarítani a fürdőszobákat… „
“Ezeknek a szülőknek nem ártana egy kis kötelező oktatás!”
“Haszontalan emberek élnek a társadalomban. Olyanok, akik nem tudnak élni benne. Komolyan.”
“Hol van a „szörny vadász”, amikor szükség van rá?”
“Itadakimasu!”
Sok ilyen panasz egyébként nem nagyon hangzik el Japánon kívül. Tudjuk azonban, hogy a szigetországban nagyon szigorúak a szülők, sőt talán kicsit ijesztőek, így sok ember megy el az iskolákba, hogy ellenőrizze a fent említett esetleges hiányosságokat, mielőtt oda küldi a gyerekét. Azonban senki nem tudja megmondani, mikor lesz a cseresznyevirágzás, hogy az évnyitó ünnepség minden igénynek megfeleljen. Nem csoda hát, hogy Japánban a tanárok sokszor eléggé kimerültek.
Hozzá kell tegyem a cikkhez, hogy a fent említett szigornak van alapja. A Japán társadalomban mindenhol követelmény a tökéletesség, a kiváló eredmény, a mindig megfelelő magatartás. Ezt ugyanúgy elvárják gyermeküktől, mint az iskolától, tanárokról. Valóban néhány hozzászólás úgy tűnik butaság, de sokszor az az elvárás van mögötte, hogy az oktatás eredménye minél kimagaslóbb legyen. Ehhez pedig tökéletes kell legyen az oktatás minden területe.
A 90-es években azok a diákok, akik rossz eredményeik miatt nem kerültek be valamely felsőoktatási intézménybe, sokszor kitaszítottak lettek a társadalomban, szüleik kitagadták őket, esélyeik egy jó állásra minden elvesztett évvel csökkentek. Azokban az időkben még a tanárok is szigorúbbak voltak. Rengeteg diák menekült öngyilkosságba, mivel nem tudta szülei felé teljesíteni a követelést, vagyis visszafizetni a szívességet, hogy etették, ruházták míg iskolába járt. Ha nem lesz jó állása, később nem tudja viszonozni a szívességet. Ezzel a tudattal sokan nem tudtak együtt élni, így jobb megoldás volt meghalni.
Ma már persze nem ilyen szörnyű a helyzet, de az oktatásban még mindig hihetetlen erős követelményeknek kell megfelelni a diákoknak. Hát igen, a japánok hajtanak.
Sok szülő ebben nőtt fel, így nem csoda, hogy egyre nagyobb követeléssekkel lépnek fel gyermekük kapcsán. A tanárok tekintélye azonban az elmúlt években csökkent.
Vajon meddig fajul társadalmi szinten a jelenség?