Norvégia némafilmet ajándékozott Kínának

A kínai nemzeti filmarchívumnak adományozott egy 1927-ből származó kínai némafilmet a norvég Nemzeti Könyvtár, ahol korábban restaurálták a ritka alkotást.

A könyvtár közleményében arról számolt be, hogy a Shanghai Film Company 1927-ben készült, Pókszellem barlangja című filmjének kópiáját 1999-ben találták meg archívumukban, miközben a mintegy kilencezer doboznyi filmállományukat katalogizálták.

A Nyugati utazás című, a Ming-dinasztia korából (14-17. század) származó klasszikus kínai regény nyomán született filmet, amely az idők során erősen megrongálódott, a norvég intézmény restaurálta, és egy másolatot készített belőle. A könyvtár szerint a produkciót 1929-ben mutatták be Oslóban, norvég és kínai felirattal.

“A fordító szabadon tolmácsolta a szöveget és alkalmanként saját kommentárjaival egészítette ki ott, ahol jónak látta. Olyan részletek is akadnak a filmben, amelyekre véletlenül fejjel lefelé került rá a kínai írás” – mesélte Tina Anckarman, a könyvtár filmarchivátora.

A restaurált kópián megőrizték az eredeti kommentárokat és a megfordított kínai szöveget is.

Az nem derült ki, hogyan került a kópia Norvégiába, és vajon további kópiák is léteznek-e még a filmből.

A sanghaji filmgyártás 1896 és 1937 közötti korszakát feldolgozó, 2005-ben megjelent kötet (An Amorous History of the Silver Screen: Shanghai Cinema, 1896-1937) szerint az erősen stilizált alkotásban látható az első olyan kínai felvétel, amely víz alatti kamerával készült. A 60 perces némafilmet Tan Tu-jü rendezte.

A film átadására Pekingben került sor, a norvég Nemzeti Könyvtárat Anckarman és egy kollégája képviselte. A két ország hivatalos kulturális kapcsolatai a 2010-es Nobel-békedíj átadása miatt elhidegültek, a kitüntetést ugyanis Liu Hsziao-po bebörtönzött kínai másként gondolkodónak ítélte oda a norvég parlament által kinevezett bizottság. A mostani gesztus a kapcsolatfelvétel egy ritka eseménye volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez