Ötször szexeltünk az éjszaka!

Ezzel dicsekedett az ifjú feleség, aki pár óra múlva halott volt. A vád szerint a férje ölette meg, mert meleg volt és nem akarta, hogy ez kiderüljön.

Újabb fordulat a nászutas gyilkosság ügyében, amely negyedik éve tartja izgalomban a bulvársajtót Angliában, Indiában és Dél-Afrikában. 2010 novemberében egy indiai nászutas párt elraboltak Fokvárosban, a nőt fejbe lőtték, a férfi épen előkerült. A 34 éves Shriek Dewani gyorsan hazatért Nagy Britanniába. Nem véletlenül sietett: a rendőrség gyorsan elfogott három helyi embert. Mind a hárman azt vallották: bérgyilkosság történt. A férj fizetett azért, hogy eltegyék láb alól a feleséget emberrablás látszatát keltve. A három helyi férfit a bíróság el is ítélte gyilkosság miatt, Dél-Afrika pedig hivatalosan kérte a férj kiadatását Nagy Britanniától. A gazdag férj furfangos ügyvédei mindent megpróbáltak, de végül Dewanit kiadták.
Ekkor pedig, mintegy varázsszóra, megfejtették a fiatalasszony mobil telefonjának a kódját. Így el tudták olvasni azt az SMS-t is, mely szerint a nászút során egy éjszaka ötször szexelt élete párjával. Az unokatestvére, aki az SMS-t kapta, sietett gratulálni és elismerte: neki ilyesmiben sohasem volt része. Persze más SMS-ek is napvilágra kerültek és ezek távolról sem ennyire hízelgőek a férjre nézve. Olyan mint Hitler, de majd megnevelem!- írta apjának a lány még a nászút előtt. A lagzi Mumbaiban volt, majd következett a dél-afrikai nászút és a 28 éves feleség halála.
Miért ölette volna meg nejét az indiai férfi? Azért, mert a férj meleg volt és nem akarta, hogy ez kiderüljön. Indiában ugyanis ez kitagadással járhat. A rendőrség talált egy 40 éves német férfi prostituáltat, aki kapcsolatban állta a férjjel és akinek nyíltan beszélt a problémáiról.
De akkor hogy jön ide az ötszöri szex egyetlen éjszaka? A rendőrség gyanúja szerint nem a feleség hanem a férj írta ezt az SMS-t, hogy elterelje a gyanút.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez