” Az Erős Szikla nevű hadművelet az utolsó fázisába ért. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) elérték a céljukat. Felszámoltuk a Hamász terroralagútjainak döntő többségét, a következő 24 órában pedig berobbantjuk a maradékot. Elkezdjük a szárazföldi csapatok folyamatos kivonulását. Egy-két nap múlva véget ér a teljes hadművelet.” – közölte az izraeli kettes tévécsatorna, katonai forrásokra hivatkozva.
Az izraeli tízes televíziós csatorna szerint az izraeli katona pénteki elrablása nem változtatta meg az eredetileg eltervezett katonai lépéseket, nem vezetett az Erős Szikla hadművelet szárazföldi részének kiterjesztéséhez az övezetben, viszont megváltoztatta a hadművelet befejezésének módját, a Hamásszal eredetileg közvetítők útján tervbe vett tárgyalásokat.
A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlapnak katonai források azt nyilatkozták, hogy a következő napokban több másik gázai lakónegyedbe hazatérhetnek a palesztinok, miután az izraeli katonák az ott található alagutak felszámolása után kivonulnak onnan.A gázai övezet északi részén lévő Bét Lahíja és Al-Atatara palesztin lakói már visszatérhetnek az otthonaikba.
Ugyanakkor az izraeli vezetés kijelentette, hogy továbbra sem hajlandó tárgyalni a Hamásszal. Sőt, Izrael nem küld tárgyaló delegációt Kairóba a korábban tervezett tűzszüneti tárgyalásokra, de nem zárták ki annak lehetőségét, hogy később részt vegyenek az egyiptomi megbeszéléseken.