Most a tokiói egysínű vasútvállalat bejelentette, hogy idén júliusban új egysínű vonatokat mutat be. Az új vonatokat a repülőtér-használók számára tervezték úgy, hogy elég helye legyen a bőröndöknek. A belső dizájn emlékezteti az utasokat a japán szépségre és a vendéglátásra, valamint a monitorokon az információik 4 nyelven jelennek meg. Lesz Wi-Fi elérés is, hogy az utasok szupergyors hálózaton csatlakozhassanak az internetre utazás közben.
Japánban nagyon izgatottak a következő tokiói olimpia miatt, amely 2020-ban lesz. Az emberek Tokióban sok tekintetben javulást várnak, különösen az infrastruktúrában annak érdekében, hogy az ország készen álljon arra, hogy a világ minden tájáról fogadjon vendégeket.
Plusz információ a tokiói repülőterekről: amikor a tokiói egysínű vasút megkezdte működését egy másik repülőtér, a Narita International Airport is megnyílt. Ez egy nagyobb repülőtér, mely a legtöbb nemzetközi járatot kezeli Tokióban, míg most a Tokyo International Airport kezeli a legtöbb belföldi járatot. Mivel azonban a Tokyo International Airport egy új terminált nyitott a nemzetközi járatoknak 2010-ben, egyre több nemzetközi járat tud különböző helyekre érkezni.
Így még inkább lesz haszna az új modern egysínű vasutak megjelenésének.