„Ez az a roadshow, aminek van értelme” – jelentette ki köszöntőjében Dr. Kiss Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara nemzetközi ügyekért felelős alelnöke köszöntőjében. Egy előadássorozat végére értek, hazánk különböző pontjain szakmai osztályokat hoztak létre, s mint elmondta, a válságból való kiút egy fontos elemének a külkapcsolatok fellendítését tartották és tartják.
Kerekes György, az MNKH vezérigazgatója pozitívan beszélt az országjárás tanuláságairól, majd az MNKH-t bemutatva elmondta, céljuk, hogy minél sűrűbben szőtt kapcsolati hálót vessenek ki az EU-n kívüli piacokra, valamint kijelentette: „Azt szeretnénk, hogy rá tudjuk venni a cégeket, hogy foglalkozzanak a direkt exporttal”. Hozzátette, az aktív üzletkötésben tudnak segítséget nyújtani.
A Magyar-Kínai Tagozat elnöke, Nádasdi Tamás, az ázsiai ország tagozatának bemutatása során előbb felhívta a figyelmet, hogy Kína százszor nagyobb, mint Magyarország, lakossága pedig 140-szer, s az eltérő kultúra a gazdasági kapcsolatokra is kihatással van. „Azt gondolják, hogy Magyarország az egyetlen európai testvérországuk, rokonuk, régiós központja itt, Budapesten lesz Kínának, jön a China Bank, valamint a Belgrád-Budapest gyorsvasúthálózattal is bekerülünk a vérkeringésbe. Emiatt Kínában is magyar sikereket kell felmutatnunk, kérem, dolgozzunk ezen együtt!” – jelentette ki.
Nádasdi Tamás elmondta azt is, hogy a kínaihoz hasonló nagy piacokban látja az ország kiugrási lehetőségét. Fontosnak tartja az ottani kamarával való kapcsolatépítést, valamint hogy minél több delegációt fogadjunk, hiszen sok komoly üzletember érkezik Magyarországra. Hozzátette még, tavalyig évente egy, most már két kamarai utat szerveznek Kínába, június végén Pekingbe és Dalianbe mennek.
Szeptemberben pedig Kína legnagyobb tartományába, Ürümqi-be utaznak. Ezeken a helyeken üzleti találkozókat tartanak, de például kiállításokon is részt vesznek.
A fórumon elhangzott az is, hogy a török és a mongol tagozat még nagyon friss, míg az orosznak már közel kétszáz tagja van.