Szabadon engedték a leghosszabb ideje halálsoron lévő elítéltet Japánban

Új DNS-bizonyíték alapján elrendelte egy japán bíróság egy több mint 30 éve a halálsoron lévő férfi szabadon bocsátását, kit emberölés minősített esete miatt ítéltek el.

 A sidzuokai körzeti bíróság csütörtökön felfüggesztette a 78 éves Hakamada Ivao halálos ítéletét, és 48 évi fogva tartás után elrendelte a szabadlábra helyezését. A férfit a Guinness világrekordok könyve a legrégebb ideje halálsoron lévő elítéltként tartja számon.

A bíróság indoklása szerint az ügyvédei kezdeményezésére elvégzett DNS-vizsgálat arra enged következtetni, hogy a nyomozók bizonyítékokat hamisítottak. A bíróság egyben perújrafelvételt is elrendelt.

A döntés rávilágít az zárt ajtók mögött lefolytatott japán kihallgatások sokat kárhoztatott rendszerére, amelyekben nagy szerepe van a vallomásnak.

A profi ökölvívó Hakamadát azzal vádolták, hogy 1966-ban a Japán középső részén fekvő Simidzu városában felgyújtotta egy vállalatvezető házát, miután különös kegyetlenséggel meggyilkolta a feleségével és két gyermekükkel együtt. A férfi bentlakó alkalmazottként dolgozott a cégvezető szójababtermesztő kisvállalatánál. A DNS-teszt most kimutatta, hogy a férfi vére nem azonos a bűncselekmény helyszínén talált öt ruhadarabon lévő vérfoltokkal.

Hakamada letartóztatása után beismerte a bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláson viszont ártatlannak vallotta magát. A bíróság ennek ellenére 1968-ban halálra ítélte. A verdikt 1980-ban lett jogerős a legfelsőbb bíróság döntésével. Az elítélt fellebbezett a döntés ellen, de beadványát 2008-ban ismét elutasították.
Japánban a második világháború óta ez volt a hatodik eset, hogy perújrafelvételt rendeltek el egy halálraítélt ügyében. A másik öt elítélt közül négyet felmentettek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez