A szakértők figyelték a fákat a főváros központjában lévő Yasukuni kegyhelynél, majd jelezték, hogy a városban megjelentek az első Sakura virágok. Ezzel a következő két hétben a tokiói parkok, templomkertek, iskolák és az utcák rózsaszínbe és fehérbe fognak borulni.
“A cseresznyevirág nagyon jó jelzés, hogy a természet tudassa velünk, hogy itt a tavasz!” – mondta a Japán Meteorológiai Ügynökség tisztviselője hozzátéve, hogy az idei első virágok a szokásos, évszaknak megfelelő időben jelentek meg.
A japán kultúra számára a tökéletes, de kényes virág, mely csupán egy hétig tündököl pompájában, a törékeny, mulandó életet szimbolizálja.
Tokióban a fákat egy hétig teljesen ellepik majd a cseresznyevirágok, a teljes virágzás kb. egy hét múlva lesz. Ilyenkor a legtöbb helyen a fák körül minden piknik területté alakul, ahol a barátok, a család és a kollégák összegyűlnek evős-ivós ünnepséget tartani.
Sok nyugati területen már virágzik, míg az északi területeken május végén tudják majd teljes pompájukban csodálni a virágokat.
Magyarországon többek között a Budapesti Botanikuskertben szoktak társaságok cseresznyefavirág alatt piknikezni.