Amerikai korrupció Kínában

Ha fontos vezetők fiát, vagy lányát alkalmazzuk, akkor ebből nekünk is csak hasznunk lehet! – mondta évekkel ezelőtt Fang Fang, a JP Morgan ázsiai részlegének vezérigazgatóhelyettese. Az FBI nyomoz.

 

 

A kínai származású amerikai bankár 1993 óta egyengeti a Wall Street és a pekingi kommunista vezetők kapcsolatait. Egész programot dolgozott ki arra, hogy nagy emberek fiát, vagy lányát alkalmazza a cég, amely aztán cserébe különböző szívességeket kért és kapott Pekingben. A legnagyobb fogás az akkori kormányfő, Ven Csiapao lánya volt. Persze a miniszterelnök lánya nem dolgozhatott a saját nevén egy amerikai óriásbankban.

Ezért aztán felvette a Lily Chang nevet. Csak nagyon kevesen tudtak a JP Morgan vezetői közül is arról, hogy Lily Chang nem más, mint a kínai miniszterelnök lánya. Mit kapott cserébe az amerikai bank? A versengés általában azért folyt a nagy amerikai pénzintézetek között, hogy ki vigye a tőzsdére a kínai nagyvállalatokat HongKongban, vagy épp New Yorkban?

Nyilvánvaló, hogy nem volt hátrány a JP Morgan számára, hogy az egyik döntéshozó lánya náluk vesz fel szép fizetést. Annyira elterjedt ez a módszer, hogy a kínai bankfelügyelet főnöke nyíltan megkérte a JP Morgan fejét, hogy vegye fel a barátnőjét. Úgy is történt. Kommunista vezetők, állami nagyságok, pénzügyi hatalmasságok gyerekei, vagy épp barátnői mind szerepeltek a JP Morgan listáján, melyet Fang Fang tartott karban, idáig. A Wall Street Journal értesülése szerint Fang mester nyugdíjba készül, hogy elkerülje az FBI vizsgálatot.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez