5 millió jent ér egy ghánai bevándorló élete Japánban

A japán hatóságok keze között lehellte ki lelkét egy ghánai bevándorló, aki már húsz éve élt a távol-keleti szigetországban. A család 130 millió jent követelt, de végül 5 milliót kapott. Ez valamivel több mint tízmillió forint.

 

 

A ghánai bevándorló 23 éves korában érkezett Japánba, turista vízummal. Nem tért haza, hanem Japánban maradt. Sokféle munkát végzett.

Dolgozott gyárban, volt szemetes, de olykor grafikáit is el tudta adni. Megismerkedett egy japán lánnyal, akivel összeköltöztek, de nem házasodtak össze. Gyermekük sem született. Egyszer aztán lecsapott a hatóság. A ghánai bevándorlót kiutasították, erre a ghánai-japán pár gyorsan összeházasodott, de kiderült, hogy a hatóságoknak ez kevé. Közös gyerek jelentett volna oltalmat, de az nem született. Így feltették a ghánai bevándorlót egy Kairóba induló gépre. Ő természetesen ellenkezett, de megbilincselték és a szájába valamilyen rongyot tömtek. Valószínűleg emiatt fulladt meg.

A bevándorló Ghánában élő mamája és a japán özvegy pert indított a japán állam ellen. 130 millió jent követeltek (mintegy 300 millió forint). A per elhúzódott, a japán özvegyét kirúgták a munkahelyéről mondván, hogy szégyent hozott az országra. Most végre a bíróság döntött Tokióban: elismerte a japán állam felelősségét a ghánai bevándorló halálában és 5 millió jen kártérítést ítélt meg a családnak.

Közben a konzervatív kormány miniszterelnöki hivatala közzétette a demográfiai előrejelzéseket, melyek szerint Japán kihalhat, ha nem jönnek a bevándorlók.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez