A családok nem egyszerre kapják meg a pénzt, hanem havi részletekben. Ezenkívül 1 millió dolláros kártérítést osztanak ki azoknak a munkásoknak, akik túlélték a katasztrófát, de megsérültek, vagy egész életükre megrokkantak. Korábban az ír cég már küldött 12 millió dolláros gyorssegélyt.
Bangladesben tüntetések voltak a katasztrófa után, mert kiderült, hogy a külföldi cégek botrányos körülmények között dolgoztatták munkásnőiket, ráadásul a fizetések is szánalmasak voltak. Akkor a külföldi cégek mea culpat kiáltottak és ígéretet tettek arra, hogy költeni fognak a biztonságra és javítják a munkakörülményeket, valamint emelik a fizetéseket. Valami történt is, de nem túlságosan sok.
Banglades Kína után a világ legnagyobb ruha exportőre. Az éves forgalom meghaladja a 20 milliárd dollárt. A külföldi cégek haszna abból van, hogy a munkaerő Bangladesben még olcsóbb, mint Kínában. Hozzá kell tegyük, hogy a hazai tőke éppoly brutálisan kizsákmányolja a munkásait, mint a külföldi. A Rana Plaza is azért dőlt össze, mert egy lelkiismeretlen hazai vállalkozó irodaházat adott el gyárépületnek. A gépek súlyát és állandó zakatolását az épület nem viselte el és összeomlott. Még napokkal később is találtak túlélőket a romok alatt Dhakaban.
Banglades kormánya határozottan fellépett a katasztrófa ügyében és kötelezte a vállalkozókat, hogy teremtsenek jobb munkakörülményeket, ám olyan nagy a munkanélküliség az országban, hogy mindig akad, aki elvállalja a rosszul fizetett állásokat annak ellenére, hogy tudja: gyakran az életét teszi kockára, mert a munkafeltételek továbbra is botrányosan a ruhaiparban.